Eljutnak a magyar robotépítő világbajnokok az idei mexikói versenyre
A tavalyi első megmérettetést európai színekben nyerte meg a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium RoboTeam csapata 2017 júliusában, Washingtonban. A FIRST – For Inspiration and Recognition of Science and Technology – Global Challenge robotépítő versenyt idén augusztus közepén Mexikóban rendezik meg. A címvédők kiutazásának költségeit Palkovics László innovációs és technológiai miniszter miniszteri keretéből fedezi.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium küldetése, hogy Magyarország a technológiaváltás és a negyedik ipari forradalom kihívásait innovációs képességei megerősítésével sikeresen kezelje, a maga javára fordítsa. Európa a robotika – elsősorban annak ipari alkalmazásai – területén kivívott versenyelőnyeire építve tartósan megőrizheti vezető pozícióját.
A fiatalokat megszólító nívós nemzetközi versengések hasznos eszközei a szakmai utánpótlás biztosításának is. A kérdéskör kiemelt kezelését jelzi, hogy állami támogatással 2019-ben Győr városa ad otthont a World Robot Olympiad (WRO) robotprogramozási verseny világdöntőjének. Palkovics László elmondta: a hasonló erőpróbák azért is fontosak a diákok számára, mert tudatosítják bennük, hogy a robotok a nem túl távoli jövőben a mindennapi élet részeivé válnak.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium e megfontolásokból kész teljes egészében átvállalni az idei FIRST versenyen Magyarországot képviselő RoboTeam csapat útiköltségeit. A tárca vezetése abban a biztos tudatban támogatja a magyar gimnazistákat, hogy a diákok teljesítményükkel nemcsak idén nyáron, hanem későbbi pályafutásuk során is újabb okokat adnak majd a büszkeségre.
Kapcsolódó cikkek
- A kiterjesztett valóság és a kobotok lesznek az automatizálás új hullámának főszereplői
- Testreszabott támogatások az innovációs lánc minden eleme számára
- Az európai polgárok jóléte alapvetően a digitális átállás sikerén múlik
- A robotika az LG ThinQ stratégiájának kulcseleme
- Bemutatta legújabb robotjait az Epson
- Hatósági együttműködéssel szűrtek ki interneten kapható, csodát ígérő termékeket
- A Universal Robots megnyitja az együttműködő automatizációs megoldások új korszakát
- A MiR új mércét állít fel az ipari belső szállításban
- Mobil robotok a jövő gyárának központjában
- Lego robotokat programoznak a Funside School tanulói
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.