Félidőnél jár a Startup Campus V4 Global Tour
2018. június 13-15 között, a London Tech Week keretében ötödik állomásához érkezett a V4-es startup ökoszisztémát támogató Startup Campus V4 Global Tour. A globális túra részeként rendezték meg a Startup Campus London egyetemi inkubációs program záró eseményét is, melyen a tavaszi képzésen résztvevő hallgatói innovatív magyar projektek mutatkoztak be.
A Global Tour keretében kiutazó régiós startup vállalkozásokhoz Londonban élő magyar fiatalok is csatlakoztak a Magyar Nagykövetségen rendezett üzleti reggelin. A résztvevők inkubátorok, befektetők előtt mutatkoztak be, Magyarország londoni nagykövetének társaságában.
"Isztambul, Berlin, New York, Boston és Bécs után Londonban erősíthettük a V4 országok ismeretségét és a régió innovációs ökoszisztémáit. Európa startup fővárosa London, így kiemelt jelentőségű volt, hogy saját esemény keretében mutatkozhatunk be Nagy-Britannia legnagyobb technológiai rendezvényén, a London Tech Week-en.” – mondta el Kovács Zsolt, a programot kezdeményező Enterprise Hungary ügyvezetője.
A programsorozat második napján, a magyar Bankzee és Trustchain, a lengyel Transparent Data és a Cancer Center a London Tech Week fő eseményére, a TechXLR8 elnevezésű konferenciára látogattak el, melynek egyik pitch versenyét a Cancer Center nyerte meg.
A nap második felében Londonban élő magyar fiatalok prezentálták innovatív vállalkozói ötletüket a Startup Campus London egyetemi képzés tavaszi szemeszterének eseményén. A szakmai zsűri győztesnek az oxfordi fiatalokból álló épületenergetikai fejlesztésen dolgozó Ecosync csapatát választotta.
A Global Tour pénteki záró rendezvényét a MindSpace új közösségi irodájában szervezték, ahol a fintech és az energetika iparági fókuszú csapatok bizonyíthattak a befektetőkből zsűri előtt. Az Ecosync projekt piaci lehetőségei itt is visszaigazolást nyertek, hiszen erről az eseményről is nyertesként távozott.
A zsűrit többek között olyan a két kiemelt iparági területen jártás szakemberből állt, mint Triin Linamagi, a Startupbootcamp fintech részlegének vezetője vagy Andrew Wordsworth, Sustainable Ventures alapítója, ügyvezetője.
A global tour következő állomása Hong Kong lesz.
Partnerek: V4 Connects, KKM, Hiventures, Magyar Nemzeti Kereskedőház Innotrade Program, Magyarország Londoni Nagykövetsége, London Tech Week, TechStars, Startupbootcamp, Sustainable Ventures.
Kapcsolódó cikkek
- SMART 2016: nemzetközi innovációs expót rendeznek Magyarországon
- Hogyan befolyásolják a digitális megoldások az egészségügy jövőjét?
- Rengeteg új bejelentés hangzott el a Microsoft vasárnapi konferenciáján
- Lépj startupoddal a nemzetközi piacra
- Bejutott az Imagine Cup nemzetközi döntőjébe az Eddie
- Okospénztárca, fenntartható food truck és albérletkereső alkalmazás is döntős a középiskolás startupok versenyén
- Progress Bar: Egyre több magyar hardver startup a nemzetközi siker küszöbén
- Az adatok hatalma
- Big Data Universe 3.0
- Hetedszer gyűlt össze a kereskedelmi szakma
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.