Több ezer köbméter vizet spórolhat meg a Vodafone által díjazott találmány

forrás: Prím Online, 2018. június 5. 19:41

Június 5-én 27. alkalommal rendezték meg az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny, melyhez idén először a Vodafone Magyarország Alapítvány is csatlakozott a Junior ösztöndíj támogatójaként. Az ösztöndíj összege 100.000 forint.

Az Európai Unió 1988 óta szervezi hivatalosan a Fiatal Tudósok Versenyét, mely azzal a céllal jött létre, hogy előmozdítsa a 15-20 év közötti fiatal tudósjelöltek együttműködését, valamint hozzájáruljon fejlődésükhöz és a műszaki- és természettudományok, a technológia, illetve a kutatás-fejlesztés felé terelje ezt a korosztályt. A verseny első két fordulóját minden tagország maga szervezi meg. Magyarországon a Magyar Innovációs Szövetség a verseny főszervezője immáron 27. éve, ahol Dr. Pakucs János, a Szövetség tiszteletbeli elnöke áll a szervező bizottság élén. Az európai országok versenyein évente átlagosan 25.000 fiatal tudós és tudósjelölt (döntően középiskolás) vesz részt, akik közül a legjobban teljesítők számára az EU lehetőséget biztosít a tudományos eredményeik bemutatására és a tudásuk kortársaikkal való összemérésére. Az első döntőt Belgiumban rendezték meg 1989-ben, azóta mindig más európai ország látja vendégül a fiatal versenyzőket.

  

A versenyen idén először a Vodafone Magyarország Alapítvány Junior Ösztöndíját is kiosztották – a telekommunikációs vállalat az innováció iránti elköteleződése jeléül támogatja a különdíjat, melyet a bírálóbizottság döntése értelmében Zsigó Miklós nyert el, aki a Tóth Bencével közösen benyújtott „Underwater cyclops” c. pályázatával második díjban részesült, emellett legfiatalabb indulókként ő kapta a 100.000 összegű ösztöndíjat. Tóth Bence (az NYSZC Bánki Donát Műszaki Középiskolája tanulója) és Zsigó Miklós (a Krúdy Gyula Gimnázium diákja) két éve már bemutattak egy prototípust az Ifjúsági Innovációs Versenyen, melyért akkor dicséretben részesültek. Ezt fejlesztették most tovább. A távirányítással működő víz alatti kutatórobot célja, hogy víz közmű szolgáltatók vizet spórolhassanak meg. Az előre tervezett útvonalon, előre tervezett feladatokat – pl. fotók és videók készítése – végrehajtó robot segítségével a szolgáltatók felmérhetik a víztározók állapotát anélkül, hogy feleslegesen leeresztenék a vizet – az előzetes becslések alapján ideális esetben így több ezer köbméter víz leürítése kerülhető el! A robot olyan tevékenység elvégzésére is képes, amire egy búvár nem, ezért is kiemelt jelentőségű ez a találmány. 

 

A 27. Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató a Magyar Innovációs Szövetség a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalának főtámogatásával, az Emberi Erőforrások Minisztériumával és az M5 csatornával közösen tavaly ősszel hirdette meg a versenyt 14 és 20 év közötti fiataloknak. A verseny fővédnöke az Innovációs és Technológiai minisztérium vezetője, Dr. Palkovics László miniszter, társ-fővédnöke Dr. Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke. A bíráló bizottságot elismert tudósok, akadémikusok, egyetemi tanárok és gazdasági szakemberek erősítették. 

 

„Technológiai vállalatként a Vodafone Magyarország számára kiemelten fontos az innováció, hisz ennek köszönhetően képes a vállalat folyamatosan megújítani a szolgáltatási portfólióját és az ügyfelei számára egyre magasabb minőséget nyújtani. Célunk, hogy ezt a szemléletmódot a lehető legtöbb módon terjesszük, ezért hoztunk létre a Junior Ösztöndíjat az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen” – mondta el Dr. Budai J. Gergő a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese. „Külön öröm, hogy egy a köz érdekeit szolgáló találmányt díjazhattunk, melynek bevezetése Magyarország javára válhat majd” – tette hozzá.

 

A 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb, leglátványosabb pályamunkáit – így a Vodafone Alapítvány Junior Ösztöndíjával jutalmazott „Underwater cyclops” című alkotást is – június 5-én és 6-án, 9:00 és 17:00 óra között mutatják be a fiatal alkotók, az Ericsson Magyarország székházában.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36