Egy szerencsésnek egy éves internetelőfizetést ad a Vannet
Jótékonysági akciót indít a Vannet. Egy éven keresztül ingyenes szélessávú internetet biztosítanak egy tehetséges, de rászoruló dél-dunántúli fiatalnak. A pályázatra május 15-ig lehet jelentkezni.
Az internet világnapja alkalmából rendhagyó jótékonysági akciót hirdet Magyarország piacvezető műholdas internetszolgáltatója, a Vannet. Egy olyan tehetséges és szorgalmas diákot szeretne segíteni a társaság, aki jelenleg nem vagy csak nehezen fér hozzá az internethez. A kiválasztott fiatal egy éves internetelőfizetést kap ajándékba.
„Napjainkban az internet már az alapinfrastruktúra része, akárcsak a villany vagy a vezetékes víz. Ezért fontos, hogy minél több ember számára biztosítsuk a hozzáférés lehetőségét. Főként a diákoknak, akik tanulmányaikhoz, iskolai feladataikhoz napi szinten használhatják” – foglalta össze Lengvárszky Szabolcs ügyvezető.
A pályázatra olyan 5-12. osztályos, rászoruló fiatalok jelentkezését várják a dél-dunántúli régió három megyéjéből, akik kiváló iskolai eredményeik mellett tanulmányi vagy sportversenyeken, esetleg valamilyen művészeti ágban kiemelkedő eredményeket értek el. A részletes pályázati felhívás és a kitöltendő dokumentumok a Vannet weboldalán érhetőek el.
A beérkezett pályázatokat egy szakmai bizottság bírálja el, a kiválasztott diák pedig az internet világnapján, azaz május 18-án veheti át az egyéves előfizetést. Egy dologban már most biztosak lehetünk: a műholdas technológia tényleg 100%-os lefedettségének köszönhetően bárhol is lakjon a nyertes fiatal, a Vannet szolgáltatását biztosan fogja tudni használni.
Kapcsolódó cikkek
- Energiahatékony technológiai megoldásokat díjaz a UPC anyavállalata
- A DIGI célja, hogy minden előfizetője egységesen 1000 Mbit/s internetelérést kapjon
- Javában zajlik a III. Digitális Témahét
- Keresik a jövő digitális média megoldásait
- Átadták a Magyar Innovációs Nagydíjat és Innovációs Díjakat
- Civil pályázat a Szigetre
- A fenntarthatóságot szolgáló digitális megoldásokat díjaz a Magyar Telekom
- A Médiatanács felfüggesztette az országos kereskedelmi rádiós pályázatot
- 300 millió forint keretösszeggel indul az idei rádiós hír- és magazinműsorok pályázata
- Lezárult az OTP Fáy András Alapítvány Ötletpályázata
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.