Töretlen az esport népszerűsége

forrás: Prím Online, 2018. március 21. 10:34

A fiatalabb generációk életében régóta közkedvelt videójátékok már nem csak kikapcsolódást vagy hobbit jelentenek. Az esportok népszerűbbek mint valaha: világszerte több százmillióan játszanak és Magyarországon is több százezres felhasználóbázisa van egy-egy játéknak. Vannak, akik számára pedig kifejezetten kifizetődő a játék. A profik nagy pénzeket, gyakran dollármilliókat szakítanak a streamelésből és a versenyekből, amelyekre egyébként nem kisebb intenzitással készülnek, mint például a focisták egy BL-re.

Mivel kezdi az esportoló?

Szinte minden tipusú játék esetében több ezer órát kell gyakorolni egy-egy kisebb versenyen való részvételhez is. A fiatalok általában ritkán rendelkeznek a legkomolyabb gamer felszereléssel, ezért jó hír, hogy ma már egy elérhetőbb set-uppal is bele lehet kezdeni a kompetitív játékokba és a fejlődésbe. Erre a célra hozta létre a Dell az Inspiron Gaming 7000 szériáját.

Fontos az élmény

Az Inspiron Gaming modellek tele vannak olyan funkciókkal, amelyek a rengeteg gyakorlással töltött órát igazán élvezetessé teszik. Ilyen például a kiváló minőségű hangrendszer, a színes háttérvilágítás a billentyűzeten, és természetesen a legújabb generációs processzorok és videókártyák lehetősége. Ezek segítségével egyszerűbb lehet a győzelemre fókuszálni. Az Inspiron Gaming széria továbbá nemcsak teljesítményével és gondtalan működésével, hanem a szemgyönyörködtető stílusával is hozzájárul a sikeres meccsekhez, hiszen ki ne szeretne egy ilyen szép laptopon játszani?

 

Csapatban az igazi

Világszerte évről-évre egyre több high-tech edzőközpont létesül azok számára, akik már túlléptek az első gaming laptopos gyakorlásokon és csatlakoztak egy-egy komoly csapathoz, hogy együtt gyakorolhassanak a hivatalos versenyekre. A legtöbb nagy tech-vállalat támogatja az esportolókat: a Dell például a Team Liquid – egy híres amerikai esport csapat –  vadonatúj edzőtermét építette fel 2017-ben. A legtöbb esport csapatjáték, így ahhoz, hogy a legmagasabb szinteken is jól teljesítsünk, a gyakorolt stratégiák és a zökkenőmentes koncentráció mellett a hibátlan kommunikáció is szükséges a csapattagok között. Ezt jelentősen segíti, ha a játékosoknak van egy ehhez hasonló ultramodern közös terük gyakorolni.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05