Változás a kábeltévés szakma érdekképviseleti rendszerében

forrás: Prím Online, 2017. december 14. 12:11

A vezető műsorterjesztők közül hatan a jövőben a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) keretein belül folytatják szakmai, illetve érdekképviseleti együttműködésüket, és ezzel egyidejűleg kilépnek a Magyar Kábelkommunikációs Szövetségből.

 A DIGI, az Invitel, a Magyar Telekom, a PR-Telecom, a UPC Magyarország és a Vidanet 2018-tól már nem lesz tagja a Magyar Kábelkommunikációs Szövetségnek. Döntésüket az MKSZ december 12-i elnökégi ülésén jelentették be a cégek képviselői.

 

Az említett vállalatok azzal indokolták a lépést, hogy az átalakuló iparág sajátosságaihoz szükséges hatékonyabb szakmai és érdekképviseleti tevékenységet a kábeltévés szakmát is magában foglaló, de annál nagyobb területet felölelő Hírközlési Érdekegyeztető Tanács biztosítja számukra. A cégek álláspontja szerint ez a döntés nem érinti a szakmai érdekképviseleti munka folytonosságát, hiszen jelenleg nem csak a fenti nagyvállalatok, de az MKSZ is tagja a HÉT-nek, így továbbra is együttesen tudnak fellépni a legfontosabb szakmai, iparági kérdésekben. Emellett a kilépő tagok továbbra is nyitottak az MKSZ-szel történő szoros együttműködésre, amelynek kereteit a felek a későbbiekben határozzák meg.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Terjednek az alacsony kódú technológiák

Az elmúlt években állandó slágertéma volt a globális informatikushiány, majd elkezdtek záporozni a hírek a techszektorban zajló tömeges elbocsátásokról és a szakértők máris a vészharangokat kongatták. A fordulatot a legtöbben a mesterséges intelligencia számlájára írják, ugyanakkor egyre nagyobb szeletet hasítanak a piacból a low-code platformok is. Ezekkel minimális kézi kódolással fejleszthetünk gyorsan és hatékonyan, miközben rugalmasan alkalmazkodhatunk a változó igényekhez és egyszerűen hangolhatjuk össze az üzleti és technológiai szempontokat. 

2024. április 17. 10:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09