Újabb startup fellendülés indulhat Pécsről
Az orvoshiány és a hosszú várólisták csak a jéghegy csúcsa az öregedő társadalom és az egészségügy megoldandó kérdései között.
Az egészségügyi innováció jövőbemutató megoldásainak támogatása céljából szervez december 6-án startup találkozót Pécsett a Simonyi Üzleti és Gazdaságfejlesztési Központ, ahol a Hiventures, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) által életre hívott és támogatott EIT Health, és a startupok piacra kerülését segítő Singulab mentorai osztják meg tapasztalataikat és mutatják be sikeres projektjeiket az érdeklődőknek. A Pécsi Tudományegyetem csapatai pedig bemutathatják innovatív projektötleteiket és tanácsokat kaphatnak a továbblépési lehetőségekről, közelebb kerülhetnek a befektetőkhöz, networking lehetőséghez juthatnak.
A magyar startup ökoszisztéma erős pillére Pécs
Számos sikeres projekt indult már Pécsről, például az eseményen motiváló előadást tartó Balog-Farkas Dávidé is, aki üzlettársával, Rátkai Tamással alapította közösségi futár vállalkozását, a FleetYou-t. Sikerekről és nehézségekről számol be a rendezvényen Dr. Gasz Balázs, a ME3D alapítója is. A baranyai megyeszékhelyről induló és egészen a brüsszeli validálásig jutó vállalat jelenleg kockázati tőke bevonása előtt áll, fejlesztésük egy 3 dimenziós nyomtatást alkalmazó orvosi szimulációs rendszer, a ME3D, melynek segítségével nem csak az orvosjelöltek, hanem a már végzett orvosok is olyan eljárásokat és technikákat gyakorolhatnak be, amelyeket később élesben tudnak alkalmazni a betegeken.
További lendületet adhat az egészségügyi innovációnak a december 9-én hatályba lépő kormányrendelet is, mely a startup vállalkozásokba befektető cégek adókedvezményeinek részletszabályairól szól, és megteremti a keretfeltételeit annak, hogy a korai fázisú (startup) vállalkozásokba befektető gazdasági társaságok igénybe tudják venni a társasági adóról szóló törvény szerinti adóalap-kedvezményt.
Akikre a sikerprojektek támaszkodhatnak
A Dél-Dunántúli Régióban születő startupok piaci validációs folyamataikat és gyors növekedésüket alapvetően befolyásolja, hogy milyen inkubátorokkal vagy kockázati tőkebefektetőkkel működnek együtt. Az eseményen bemutatkozik Dr. Kristóf Péter, az EIT Health regionális koordinátora, majd Dr. Makara Zsolt, a Pécsett működő inkubátor, a Singulab startup igazgatója. A Singulab egy egészségügyi üzleti inkubátor, melynek célja egészségipari fejlesztések támogatása, a pályázati úton kiválasztásra kerülő startupok részére nyújtott inkubációs szolgáltatással és minimum 20% magántőke befektetéssel. A Singulab pályázati felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 600 millió forint, amelyből 480 millió forint támogatás és 120 millió forint az inkubátor részéről biztosított tőkebefektetés. A szervezet várhatóan 12-20 támogatási kérelmet fog támogatni. Az EIT Health a világ egyik legnagyobb egészségügyi innovációs kezdeményezése. Tagjai közt megtaláljuk Európa vezető egészségipari (GE, Philips, Siemens, Roche) és gyógyszeripari vállalatait (Astra Zeneca, Novo Nordisk, Bayer), kutatóintézeteit és egyetemeit (Karolinska, Oxford, Imperial College, ETH Zürich, TUM). Az innovatív ötletek és projektek támogatásának céljából az EIT Health számos inkubációs és oktatási programot kínál, valamint rendszeresen ír ki pályázatokat több tízezer euró értékben, melyek célja a vállalkozói ismeretek fejlesztése továbbá az innovatív egészségügyi termékek és szolgáltatások hazai és nemzetközi piacokra segítése.
Mivel segíti az EIT Health az innovatív ötleteket?
Az EIT Health az Európában elérhető legmagasabb színvonalú oktatási, inkubációs és akcelerátor programokat kínálja a fiatal tehetségek, vállalkozók, innovátorok és start-upok számára. A programok mindegyike a kontinens vezető egyetemeinek, vállalatainak és inkubátorainak tudásán és évtizedek alatt megszerzett tapasztalatán alapul. Az oktatási programok elsődleges célja a résztvevő egyének vállalkozói ismeretének fejlesztése, a saját vállalkozás elindításához szükséges alapvető ismeretek elsajátítása, valamint a nemzetközi környezetben megvalósuló tapasztalatcsere és ötletgenerálás. A formálódó innovatív elképzelések ezt követően az EIT Health saját inkubációs programjaiba kerülhetnek, ahol a résztvevők az első üzleti terv elkészítésétől a befektetők és első vásárlók megtalálásán át egészen a nemzetközi piacokra való kilépésig kapnak szakértői és anyagi támogatást. Az EIT Health mindezeken túl a saját nemzetközi partnerhálózatához való hozzáférés lehetőségét is biztosítja, melynek segítségével a legjobb ötletek és projektek számára lehetőség nyílik Európai vezető egészségipari és egészségügyi szereplőivel való közvetlen együttműködésre.
Kapcsolódó cikkek
- A HeatVentors lett Európa legjobb energia startupja
- Az innováció csapatmunka
- WIWE: szívünkre is olcsóbban vigyázhatunk az akciós pénteken
- December közepétől igénybe vehető az angyalbefektetői adókedvezmény
- A gasztronómiát is felforgatják a magyar startupok
- Digitális adatok, internetre csatlakoztatott eszközök az egészségügyben lehetnek a jövő legnagyobb kibercélpontjai?
- Szárnyal a magyar Flight Refund
- A Fujitsu IoT megoldása javítja a betegellátás színvonalát
- Tiszta nyíltság, fél egészség
- Ustream alapító: nehéz egy cégnek néhány év alatt csecsemőből felnőtté válni
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.