Már idén elérte a 2020-ig kitűzött fenntarthatósági céljai többségét a Xerox
Az energiafelhasználás, az üvegházhatást okozó gázkibocsátás, vagy a vízhasználat arányait globális szinten mérve a Xerox már ebben az évben teljesítette azokat a fenntarthatósági célokat, amelyeket az előzetes terveik szerint 2020-ig kellene.
Ez a számok nyelvére lefordítva többek között azt jelenti, hogy a 2012-es bázis adatokhoz mérve a vállalat 20 százalékkal csökkentette az energiafogyasztását és 28 százalékkal lefaragta a gázkibocsátás nagyságát, azaz 92.000 tonnával kisebb most már a széndioxid emissziójuk világszerte, mint öt évvel ezelőtt.
A környezetvédelmi intézkedések mellett a Xerox a közösségek fenntartásába is sokat invesztált az elmúlt időszakban. Ennek részeként például egy millió dollárral segítették a Xerox Közösségi Szerepvállalás Programot (Community Involvement Program), amelynek keretében több mint tízezer Xerox-os dolgozó, kilencszáznál is több projektbe kapcsolódott be önkéntesként. Ezzel párhuzamosan a cég az ötven országban, tizenkilenc nyelven elvégzett vállalati kultúra kutatásának megállapításai alapján továbbfejlesztette azokat a belső csatornákat is, amelyeken keresztül a munkavállalók visszajelzést adhatnak a munkájukról a vezetőknek, döntéshozóknak, illetve nagy hangsúlyt fektetett arra is, hogy az ügyfelekkel közös workshopok keretében együtt keressék, kutassák azokat a megoldásokat, amelyekkel a digitalizációt támogató termékek, szolgáltatások állíthatóak elő a hatékonyságnövelés, és a jobb munkavégzés érdekében.
A Xerox dolgozók erőfeszítéseit, jó üzleti folyamatait elismeréssel fogadták az eredményeiket megítélő független szervezetek is. Idén a rangos Corporate Responsibility Magazin a Xerox-ot immár kilencedik egymás utáni évben beválasztotta a Száz Legjobb Felelős Vállalat közé, illetve szintén ebben az évben az etikus üzleti folyamatok mellett kiálló és azok elterjedését elősegítő Ethisphere Institute a világ legetikusabb vállalatai közé is besorolta a céget. Ennek köszönhetően a Xerox egyike lett annak a tizenhárom vállalatnak, amely ezt a kitüntetést az intézet megalapítása óta, azaz immár tizenegy esztendeje folyamatosan elnyeri.
Kapcsolódó cikkek
- Üzletileg is jövedelmezővé vált a kutatás-fejlesztés a Xerox-nál
- Trump elnök döntésének nincs hatása a Xeroxra
- A Xerox a világ tizenhárom legetikusabb vállalatának egyike lett
- Új időszámítás kezdődik a digitális nyomtatási iparágra koncentráló Xerox-nál
- Új felsővezetőkkel vág neki a jövő évnek az átalakuló Xerox
- Minden közösségi mutatóján javított a Xerox az elmúlt évben
- Hogyan válhatunk vezető CSR vállalattá?
- IDC: Vezető szolgáltató a Xerox
- Együtt fejleszt a Xerox és a Mitsubishi
- Rendszerintegrátorokkal lép együttműködésre a Xerox Magyarország
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.