A drónok lehetnek a jövő életmentői
Drónfesztivált tartottak Fóton
Első alkalommal rendezték meg a hétvégén Fóton a Korzó Drónfesztivált. Többek között drónsimogató, csúcstechnológiás repülő csodák várták az érdeklődőket, de bárki próbára tehette magát saját építésű drónjával is az akadálypályákon és versenyeken, és izgulhatott az elektromos autó és drón gyorsasági csatáján. Az izgalmas programok mellett számos érdekes információval és hasznos tanáccsal térhettek haza a repülés szerelmesei.
A drónok népszerűsége az utóbbi időben elképesztő iramban növekszik, ami nem csoda, hiszen kicsiknek és nagyoknak egyaránt remek szórakozási lehetőséget jelentenek. Drónt irányítani azonban komoly felelősséggel is jár - figyelmeztetett Daubner Csaba, a Magyar Nemzeti Drón Szövetség alelnöke. A 250 grammnál nagyobb gépek vezetéséhez kötelező felelősségbiztosítást kötni, repülésükhöz légtérhasználati engedélyt kell kérni, valamint mindenképp javasolja a drónakadémia elvégzését, ahol többek között a biztonságos kezelést is elsajátíthatják a tanulók. A szakember a drónok szórakoztató szerepe mellett kiemelte ipari felhasználásukat is.
„Hosszú távon minden esély megvan arra, hogy a drónversenyek olyan komoly érdeklődésre tartsanak számot, mint ma egy nívós autóverseny. Azonban a drónok ipari felhasználása még nagyobb lehetőségeket rejt. Vegyük csak példának, ha egy ember eltűnik egy kiterjedt nádasban, emberi erővel a felkutatása órákat vehet igénybe, míg egy hőkamerás drón percek alatt feltérképezi a területet. Vagy több olyan veszélyes helyszín lehet, ahová embereket nem szívesen küldenénk be, de egy drón be tud menni, és képes információval szolgálni. A precíziós mezőgazdaságban is használják a területek felmérésére, növények egészségi állapotának feltérképezésére, természeti és vadkárok beazonosítására” – mondta el Daubner Csaba.
A rendezvényen a látogatók akadálypályákon tesztelhették tudásukat, sőt a Red Bull Air Race mintájára megálmodott Race of Drones elnevezésű versenyen is részt vehettek. Míg a legkisebbek és az amatőrök a Drónsimogatóban, biztonságos körülmények között sajátíthatták el a drónozás alapjait. A Juming sumo race-en tabletről irányítható földi drónokat is kipróbálhattak a látogatók, valamint a gyerekek legnagyobb örömére 1:12 méretarányú munkagépekkel is lehetett játszani.
A Korzó hagyományteremtő drónfesztiváljára rengetegen látogattak ki szombaton, így a repülés és a hobbieszköz szerelmesei számíthatnak folytatásra. Sőt, érdemes lesz a Korzó programkínálatát figyelni a közeljövőben is, hiszen a gyermekes családok számos izgalmas, akár technikai vívmányokkal is foglalkozó rendezvényre számíthatnak az ország összes Korzóján.
Kapcsolódó cikkek
- Drónok harca lesz augusztus végén Fóton
- A jövő idén Sopronban kezdődött
- A rotorok és robotok újra támadnak!
- A világ legkönnyebb okosszemüvegét alkotta meg az Epson
- Szállítsuk idén drónnal a szaloncukrot!
- Az eurosport közvetíti novembertől a dr1 drónversenyt
- Ruandában indul a világ első drón-csomagkézbesítő szolgáltatása
- Tárd ki a szárnyaid!
- A UPS drónokat tesztel a sürgős szállítmányok célba juttatására
- A humanitárius segélynyújtás jövőjét is a drónok jelenthetik
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.