Kell-e félnünk a robotoktól?

forrás: Prím Online, 2017. május 28. 09:13

A munkavállalók szerint nem kell tartanunk a robotoktól, hiszen háromnegyedük úgy véli, hogy az új technológiák valójában növelik a rendelkezésre álló munkahelyek számát – derül ki az Adecco Csoport kutatásából.

Milyen hatással vannak a robotok a munka világára? Ezt a kérdést járta körbe az Adecco Magyarország által nemrég megrendezett IT Akadémia. „Hat évvel ezelőtt azzal a céllal indítottuk el az Adecco IT Akadémiát, hogy fejlesszük, tovább képezzük kollégáinkat, és az új munkatársakat már interaktív módon toborozzuk” – mondta el Spiller László, a magyarországi Adecco Kft. IT Recruitment Team vezetője, az IT Akadémia kitalálója. „Az elmúlt hat évben leginkább informatikai témákkal foglalkoztunk, most azonban a HR területet is jelentősen érintő robotika témakörébe ástuk bele magunkat. A téma igen aktuális, hiszen a robotok egyre inkább a mindennapok részei, gondoljunk csak az iparra, az orvostudományra vagy akár egyszerűen csak a konyhánkra. Nagy kérdés azonban, hogy a következő 5-10 évben miként befolyásolják a robotok az emberi munkaerőt, féljünk-e tőlük vagy inkább örüljünk nekik” – fogalmazta meg a legfontosabb kérdést Spiller László. 

 

Ember és robot között barátság? Lehetséges!

A történelem során már többször bebizonyosodott, hogy a robotok gyorsabban, pontosabban és biztonságosabban végzik a rájuk szabott feladatokat, és az olyan emberi tényezők, mint például fáradtság, kiszámíthatatlanság jelentősen csökkenthetők vagy akár teljesen ki is zárhatók általuk. 

 

„Az Adecco Csoport mint a világ egyik legnagyobb humánerőforrás szolgáltatásokat nyújtó cége úgy látja, hogy a munka világában a robotok és emberek között létrejöhet „baráti” kapcsolatot. „Kutatásunk szerint úgy tűnik, hogy a munkavállalók sem félnek a robotoktól és a mesterséges intelligenciától, mivel bíznak abban, hogy a rendelkezésre álló robottechnológia inkább előre fogja lendíteni őket a munkavégzésben.  Ezt mutatja, hogy a válaszadók háromnegyede szerint a technológia valójában már most is növeli a rendelkezésre álló munkahelyek számát” – mondta el Stefano Longo, a magyarországi Adecco Kft. ügyvezető igazgatója. 

 

 

Több munkahely, könnyebb munkavégzés 

Habár a robottechnológia már most is igen erőteljesen jelen van a munka világában, az előttünk álló egy évtizedben jóval intenzívebben számíthatunk elterjedésükre. Ettől azonban nem tartanak a munkavállalók, ugyanis a kutatásban megkérdezettek 54%-a véli úgy, hogy a következő 10 évben a technológiai fejlődés több munkahelyet fog teremteni, mint elvenni. Emellett a túlnyomó többség (87%) úgy gondolja, hogy a számítógépek könnyebbé teszik majd a feladatvégzést. 

 

A robotok munkába állásától rugalmasabb és kreatívabb munkavégzést remélnek a munkavállalók: az alkalmazottak több mint fele (58%) nyilatkozott arról, hogy a robotok bevezetése a munkahelyen nagyobb mozgásteret biztosít majd számukra, hogy értékesebb és kreatívabb projekteken dolgozzanak, mivel a rutinszerű munkafeladatok elvégzését a robotokra lehet majd bízni. A válaszadók közel fele (48%) pedig úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia kifejezzen pozitív hatással lesz rájuk a jövőben, és segíteni fogja őket a rugalmas munkavégzésben. „Úgy véljük, a robotok nem azért jönnek, hogy elvegyék a munkánkat, hanem hogy segítsék azt, és nekünk el kell tudnunk fogadni ezt a segítséget” – tette hozzá Stefano Longo.

 

Az Adecco IT Akadémiáról készült filmes beszámoló az alábbi linken érhető el: https://www.dropbox.com/sh/g9ecvyuz6zv105f/AAApIK27GbYGOCpiW5zWOa8ba?dl=0 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Építőipari innováció: egyedülálló vizsgálatot végeznek a Széchenyi István Egyetem munkatársai

Igazi kuriózum az a vizsgálat, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriumában végeznek az intézmény munkatársai. Feladatuk egy piaci bevezetés előtt álló termék, a rozsdamentes acélból készített, hullámos gerincű gerenda viselkedésének feltérképezése. A hullámos kialakítás jelentősége, hogy a gerinc merevsége nagyobb a hagyományos, egyenes gerinchez képest, ezáltal csökkenthető a profil vastagsága, súlya, végső soron bekerülési költsége és az előállítás környezeti terhelése is.

2024. május 8. 12:50

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36