Az ABB több megbízást is nyert elektromos buszok töltőállomásainak szállítására
Az ABB három megrendelést is nyert, amelyek keretében korszerű villámtöltő rendszereket szállít európai és észak-amerikai vevőinek. A szerződések mindegyike OppCharge interfész alapú töltőállomásokra vonatkozik. Az OppCharge töltőállomások konfigurációjuknak köszönhetően üzemképesek a Volvo Buses által gyártott teljesen elektromos maghajtású és a hibrid elektromos járművek minden típusával.
A legnagyobb volumenű megrendelés a Volvo Buses-tól érkezett, ennek keretében az ABB további 12 db busztöltő rendszert szállít, amelyeket a belgiumi Charleroi városa fog üzembe állítani. A korábban telepített három ABB-rendszerrel együtt az új berendezések az így létrejövő, Európában a legnagyobb, elektromos buszokra és e-busz töltőállomásokra épülő önálló közlekedési hálózat energiaellátását biztosítják majd. A 2018-ban befejeződő telepítésüket követően a villámtöltők azt a 101 db Volvo gyártmányú hibrid elektromos buszt töltik majd, amelyek Vallónia tömegközlekedésében vesznek részt.
Rendelés érkezett buszok villámtöltőinek szállítására a svédországi Värnamo önkormányzatától is, amelyet a város közüzemi szolgáltató cége, a Värnamo Elnät küldött az ABB-nek. Ez volt az ABB első olyan svédországi megrendelése, amely alapján kereskedelmi buszvonalhoz szállíthat e-busz töltőrendszert.
A Volvo Buses észak-amerikai divíziója, a Nova Bus a napokban jelentette be, hogy együttműködésre lép az ABB-vel, melynek keretében az ABB leszállíthatja az első elektromos busz töltőjét Észak-Amerikába. A tervek szerint a Montrealban telepítendő töltő demonstrációs célokat szolgál majd. Az ABB töltőrendszerével az elektromos járművek térnyerését kívánják elősegíteni a térség tömegközlekedésében.
Végezetül említést érdemel, hogy Luxembourg város központi buszpályaudvarán üzembe helyeztek két villámtöltőt, amelyek 5 db Volvo hibrid elektromos buszt fognak kiszolgálni.
Az élvonalbeli technológiájú gyorstöltő állomások normál méretű hibrid elektromos és teljes mértékben elektromos buszok töltésére alkalmasak. A buszok mindkét típusánál a végállomáson végrehajtandó töltési művelet csupán 3-6 percet vesz igénybe. A végállomáson várakozó buszok töltése az ott kialakított töltőpontokról történik.
Az ABB a technológiáját az OppCharge nyílt szabványú interfészre építi. Az OppCharge a kompatibilitási problémák kiküszöbölése révén lehető teszi, hogy a töltőállomásokkal különféle gyártók e-buszait is tölteni lehessen.
Kapcsolódó cikkek
- Az ABB és a Microsoft együttműködésének újabb sikerét jelzi Asset Health Center 3.0 eszközmenedzsment megoldás
- Az ABB szállítja a komplett automatizálási és villamos rendszert a Tisza-TK-nak
- ABB technológia támogatja a svájci sívilágbajnokságot
- Növekedést ért el az ABB a negyedik negyedévben
- ABB technológia tartotta levegőben a versenyzőket a Wind Games 2017 beltéri szabadesés (skydive) világversenyen
- Az ABB 640 millió dollár értékű megbízást nyert villamos távvezeték építésére Indiában
- Kiválasztották az ABB egyetemi ösztöndíj pályázatainak győzteseit
- ABB technológiával működik Svájc első, gyermekek és mozgássérültek számára is biztonságosan használható sífelvonója
- Az ABB villámtöltői töltik majd az elektromos járműveket az E.ON magyarországi töltőállomásain
- Az ABB rugalmas, automatikusan települő mikrogrid megoldása nagy lökést adhat a megújuló energiaforrások használatának
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.