Okostelefonnal jobban összemosódik a munka és a magánélet

forrás: Prím Online, 2017. március 1. 08:56

Az okostelefonokon az állandó online jelenlét miatt egyre jobban összemosódnak a munka és a magánélet határai. Munkaidőben is foglalkozhatunk ügyes-bajos privát dolgainkkal és folyamatosan tarthatjuk a kapcsolatot családunkkal, ismerőseinkkel. Ezzel együtt a munkahelyi teendőinket is bármikor intézhetjük telefonunk segítségével. 

A dolgozó okostelefon-használók azonban javarészt előnyként élik meg ezt a helyzetet: 78 százalékuk inkább dolgozik szabadidejében is alkalmanként a telefonján, csak munkaidőben is használhassa azt magáncélra. Az eNET – Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” friss kutatása az okostelefonoknak a munka-magánélet egyensúlyára gyakorolt hatásaival foglalkozik.

 

Munka közben sem bírjuk ki mobil nélkül

Az eNET 2017 januárjában végzett online kutatása alapján okostelefont az aktív, dolgozó felnőtt magyar internetezők 86 százaléka használ. Közülük 64 százalék ragaszkodik hozzá, hogy munkaidőben is használhassa magánjellegű tevékenységekre telefonját. Tízből hét válaszadó szokott munkaidejében rendszeresen (legalább hetente egyszer) magánügyben telefonálni, több mint felük pedig SMS-t írni vagy olvasni, csetelni, illetve e-mailezni (is). A kommunikáció mellett a nem munkával kapcsolatos böngészés (54%), a közösségi média oldalak látogatása (52%) és az online híroldalak okostelefonon történő olvasása is igen népszerű (51%), melyekre a válaszadók munkaidejükben is szakítanak időt.

 

Természetesen az okostelefonok révén nemcsak a magánélet jelenik meg a munkahelyeken, hanem a munka is beférkőzik a magánéletbe. Ebben az esetben is a kapcsolattartás a legjellemzőbb a kollégákkal/partnerekkel/ügyfelekkel, melyre a válaszadók fele munkaidején kívül is legalább hetente egyszer használja az okostelefonját. Emellett főként az időbeosztás szervezésében (40%), a munkához szükséges információk online gyűjtésében (37%), valamint a munkával kapcsolatos fájlok megnyitásában, olvasásában (35%) nyújtanak a legnagyobb segítséget a mobilok.

 

 

Munka okostelefonon, okostelefon a munkában: együtt járnak az előnyök és a hátrányok 

A dolgozó okostelefon-használók harmada érzi úgy, hogy mióta okostelefont használ, jobban összemosódik a munkája és a magánélete. Ennek legfontosabb előnyei szerintük, hogy rögtön látják a beérkező e-mailjeiket (71%); fontos ügyben online is bármikor elérhetőek kollégáik számára (66%). Ugyanakkor hatékonyabban oszthatják be az idejüket, ha kis „üresjárat” van a munkahelyükön, foglalkozhatnak magánügyekkel, és fordítva (44%), miközben folyamatosan naprakészek a munkahelyi tennivalóikkal kapcsolatban (36 százalék). 

 

 

A hátrányokat illetően tízből öt válaszadó tapasztalta, hogy mivel okostelefonon szabadidejében is könnyen elérhető, kollégái akkor is őt keresik a problémáikkal, amikor éppen nem dolgozik; tízből négy válaszadó pedig otthon sem tud igazán kikapcsolni, ha tudja, hogy okostelefonján munkaidőn kívül is elérhetőnek kell lennie online (is). 

 

A dolgozó okostelefon-használók azonban ragaszkodnak telefonjukhoz: 78 százalékuk inkább szabadidejében is foglalkozik néha munkával telefonján, csak munkaidőben is használhassa azt magáncélra. 

 

Okostelefonnal a munka-magánélet egyensúlyáért

Ma már számos olyan alkalmazás rendelkezésünkre áll, melyek a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtését hivatottak elősegíteni. Ilyen appokról azonban a dolgozó okostelefon-használóknak csupán 11 százaléka hallott, így jellemzően nem is használják őket. Ehhez hozzájárulhat, hogy az alkalmazások legtöbbje csak angolul érhető el. Pedig léteznek applikációk a fókuszálás támogatására és a zavaró tényezők kizárására (pl. 30/30, OFFTIME), a bizonyos feladatokkal (pl. ATracker), vagy az egyes appokkal töltött idő követésére (pl. BreakFree, Quality Time), az összes családtag teendőinek összerendezésére (pl. Cozi Family Organizer), sőt, még kifejezetten a relaxáció, a stresszcsökkentés elősegítésére, a meditáció megtanulására is (pl. Headspace, Pacifica). Ugyan eltérő módokon és minőségben, de ezek az appok éppen az okostelefon lehetőségeit kihasználva tesznek kísérletet a kibillent munka-magánélet egyensúly visszaállítására.

 

Okostelefonnal minden könnyebb?

A munka és a magánélet ma már az okostelefonokon is elválaszthatatlanok egymástól: munkahelyén szinte mindenki foglalkozik telefonján magánügyeivel, és egyre többeknek elkerülhetetlen, hogy szabadidejükben ne nézzenek rá például a munkahelyi e-mailjeikre. Az okostelefonok hatása a munka-magánélet egyensúlyára vitathatatlan, ennek azonban számos előnye is van, hiszen így hatékonyabban oszthatjuk be az időnket és folyamatosan naprakészek lehetünk mind az otthoni, mind a munkahelyi teendőinkkel kapcsolatban. A dolgozó okostelefon-használók többsége nem is mondana le készülékéről, inkább dolgoznak telefonjukon szabadidejükben, csak munkaidőben is intézhessék rajta magánügyeiket.

eNET – Telekom

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36