Vállalkozói gondolkodásra készítik fel a magyar középiskolásokat

A Szilícium-völgyben szerezhetnek tapasztalatot a legtehetségesebb diákok

forrás: Prím Online, 2017. február 20. 11:24

Stratégiai partnerségre lépett a uSchool oktatási program és a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara. Az együttműködés keretében megvalósuló vállalkozói klubok lehetőséget adnak a középiskolás diákoknak, hogy megismerjék, miként tudnak eljuttatni egy ötletet a megvalósításig. Az üzleti gondolkodásra felkészítő uSchool az idén további iskolákat és tanulókat von be a programba.

A mai gazdaság elvárásainak megfelelő üzleti ismeretekkel bővíthetik tudásukat, ezzel a való életre készülhetnek fel a középiskolás diákok Magyarországon a tavaly indult oktatási program, a uSchool segítségével. A program keretében a fiatalok betekintést nyernek a projekt- és üzleti tervezésbe, a marketing és az értékesítés alapjaiba, a csapatmunkába, valamint megtanulják, hogyan kell prezentálni egy hónapokon át fejlesztett projektet, képviselni önmagukat. A Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara (British Chamber of Commerce in Hungary – BCCH)  és a uSchool stratégiai partnerséget kötött, amelynek keretében 2017-től a résztvevő iskolák mellett a brit kamara szervezésében működtetett BCCH-uSchool Entrepreneurship Club keretében vonja be a diákok képzésébe a versenyszektor szereplőit. A klub mellett, a tervek szerint újabb 5 iskola kapcsolódhat majd be a programba. 

 

 

„Az elmúlt években teljesen átalakult a globális gazdasági és ezáltal munkapiaci környezet, így a sikeres karrierhez és élethez újfajta szemléletre és készségekre van szükség Magyarországon is.  A program lehetőséget ad egy olyan  gondolkodásmód megalapozására, amelyre a jelenlegi oktatási rendszer még nem készíti fel a diákokat, azonban kiemelten fontos a következő generáció számára. A program célja, hogy a középiskolás diákok képesek legyenek feltalálni magukat az állandóan változó világban és megtalálják a helyes utat ötleteik megvalósításához.” – mondta Kalocsai Kinga, a BCCH alelnöke, a GE régiós kommunikációs igazgatója.

 

A uSchool saját vállalkozásoktatás-módszertannal dolgozik, amely az amerikai Stanford Egyetem „Design Thinking” koncepcióját veszi alapul. A Magyarországon tavaly életre hívott program Szlovéniában már hét éve működik, ott már minden harmadik középiskolában jelen van. A szlovén államfő, Borut Pahor a kezdeményezés tiszteletbeli védnöke és szóvivője, az amerikai Unreasonable Institute vállalkozói és innovációs labor pedig a világ egyik legígéretesebb oktatási programjai közé választotta a programot. Itthon eddig 5 iskolából 50  diák vett részt a uSchool projektben. A Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamarán belül működő BCCH-uSchool Club egyfajta „játszóteret” biztosít majd azoknak a diákoknak, akiknek még legalább egy éve van hátra az érettségiig. A diákok lehetőséget kapnak arra, hogy kidolgozzák életük első üzleti projektjeit, amelyeket akár egy nyereséges vállalkozássá is tehetnek, ezzel értékes és valós gyakorlati tapasztalatot szerezve az üzleti világ működéséről. A uSchool klubsorozata 2017 márciusának első hetében kezdődik el és júniusban ér majd véget.

 


„Tizenöt évesen léptem be a munka világába. Karrierem során a világ legjobb tanácsadó cégénél és légitársaságánál, valamint Fortune 500-cégnél és banknál is dolgoztam. Tizennégy év után ismertem fel, hogy leginkább az üzletfejlesztést élvezem, azóta saját céget vezetek és befektetéseim vannak 14 vállalatban Európa 7 országában. Szeretném a tapasztalataimat megosztani a diákokkal és bíztatni őket, hogy ne féljenek önálló projektekbe kezdeni, vállalkozni. A vállalkozói szellem meghatározó szempont a világ kihívásainak megoldásában, függetlenül a karrierpálya választásától” - mondta Imre Antonia, a uSchool Magyarország és az Invendor Tanácsadó Kft ügyvezetője. 

 

A diákokból álló csoportok munkáját egy mentorcsapat segíti, amelynek tagjai a BCCH tagvállalatainak szakembereiből, illetve fiatal vállalkozók közül kerülnek ki. A mentorok heti találkozók során segítik a résztvevőket feladatuk megvalósításában. A program részeként, annak félidejében sor kerül egy úgynevezett startup-hétvégére, ahol először egy kisebb közönségnek mutatják be projektjeiket a diákok. A négyhónapos program egy konferenciával egybekötött versennyel zárul, ahol a diákok vállalkozókból, befektetőkből és más érdeklődőkből álló nagyközönség előtt mutathatják be kész projektjeiket. A legjobb üzleti ötlettel előálló csapat nyereménye egy tanulmányút lesz a Szilícium-völgybe.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05