Digitális átalakulás nyílt (a)lapokkal

forrás: Prím Online, 2017. február 20. 10:25

Napjainkban eddig soha nem látott digitális átalakulás megy végbe, és az új technológiák megjelenése, illetve terjedése állandó kihívások elé állítja a vállalatokat. 

A SUSE szakértői szerint a folyamattal leghatékonyabban a nyílt forráskódú megoldások használatával lehet lépést tartani, különös tekintettel a szoftveresen vezérelt rendszerekre, valamint a fejlesztés és üzemeltetés összehangolását segítő megoldásokra.

 

A „digitális átalakulás" kifejezés napjainkra szinte szinonimájává vált azoknak a technológiáknak, amelyek előre hajtják azt, beleértve a mobilos és szenzoros fejlesztéseket, a közösségi hálókat, a felhőalapú megoldásokat, illetve a Big Data jelenséget. Ez az átalakulás szinte mindenre kiterjed a vállalati infrastruktúrában, és gyakorlatilag az összes részleg működését érinti. 

 

Open source, a hajtóerő

A digitális átalakulásban óriási szerepet játszik a nyílt forráskód. Az open souce csökkenti az átalakulást előidéző, új digitális platformok létrehozásának és fejlesztésének költségeit, a projekteken pedig az olyan szervezetek, mint például az OpenStack alapítvány és a technológiai vállalatok szakemberei együtt dolgoznak, megosztva a kódot és az infrastruktúrát. Ennek köszönhetően a technológia fejlődésével együtt új üzleti modellek és platformok jöttek létre, amelyek mára nagyrészt uralják a piacot. 

 

A Forrester egy nemrégiben közzétett anyaga is arra mutatott rá, hogy a CIO-knak mindenképpen érdemes nyílt forráskódú technológiákat igénybe venniük ahhoz, hogy lépést tarthassanak a fejlődéssel, hiszen az open source megoldások széles körű támogatást élveznek a technológiai óriáscégek és az állami szervezetek, illetve a kormányzatok oldaláról egyaránt. A folyamat ráadásul visszahat: az új technológiák radikálisan megváltoztatják a vállalatok működését, ami gyorsabban és biztonságosabban működő alapokat igényel, és ehhez szintén a nyílt forráskódú megoldások jelentik a hátteret. 

 

 

Szoftveres vezérléssel a szilárd alapokért

A SUSE szakértői szerint az elkövetkező években a vállalatoknak a szoftvervezérelt rendszerek és a DevOps nyújtják a legnagyobb támogatást a digitális átalakulás követésében, amint arról a vállalat a SUSE Expert Days rendezvénysorozat budapesti állomásán, február 22-én bővebben is beszámol.

 

Napjainkban az IT-projekteknél a digitális átalakulás által támasztott követelmények számítanak a kiindulópontnak, amelyhez az adatközpontokban alkalmazott, szoftveresen vezérelt megoldások kínálnak megfelelő alapokat. Ezek segítségével a vállalatok automatizmusokkal állíthatják össze az informatikai szolgáltatásokat biztosító környezetet a meglévő, megosztott erőforráskészletből, és rugalmasan változtathatják őket az éppen aktuális üzleti igényeknek megfelelően. Így gyorsan képesek reagálni bármilyen változásra, ráadásul leegyszerűsítik a telepítési, konfigurálási és karbantartási folyamatokat, egyúttal pedig a növekvő adatmennyiséggel is lépést tudnak tartani a költségek észszerűsítése mellett.

 

DevOps a rugalmas működésért

Szintén segíti a vállalatokat a gyorsabb reagálásban, ha csökkentik a távolságot, valamint összehangolják a folyamatokat a fejlesztési és az üzemeltetési részleg között, amit DevOps modellnek hívnak. Ennek kiépítéséhez a vállalati kultúra átalakítása mellett új eszközökre, illetve megfelelő felügyeleti folyamatokra van szükség, amihez szintén jelentős támogatást nyújthatnak a nyílt forráskódú megoldások.

 

Ideális esetben a fejlesztési folyamat alapos és átgondolt tervezéssel kezdődik, majd a tervek alapján elkészül a program. Erre ideális választás a Linux, ahol a programozók választhatnak a vállalati, illetve az ingyenes, közösségi disztribúciók közül, mint amilyen például az azonos kódbázisú SUSE Linux Enterprise, illetve az openSUSE. A következő lépés során létrehozzák a lemezképeket, alkalmazásokat és csomagokat, ebben pedig hatékony segítséget nyújt az Open Build Service, amely számos operációs rendszer és hardver esetében alkalmazható, és kiemelten fontos projekt a SUSE számára. Ez után lehet tesztelni a megfelelő működést, majd a kiadással és telepítéssel az üzemeltetés térfelére érkeznek a folyamatok. 

 

Rendkívül fontos, hogy a működtetés során folyamatosan monitorozzák a folyamatokat, hiszen így lehet nyomon követni az esetleges hibákat és új igényeket, illetve a teljesítmény növeléséhez kapcsolódó esetleges elvárásokat. Erre jól használható például a SUSE Manager, amely pontos képet nyújt arról, mi zajlik a rendszerekben, a SUSE Enterprise Storage pedig szükség esetén automatikusan gondoskodik az adatok áthelyezéséről, hogy javítsa az alkalmazások teljesítményét. A fejlesztők ezen visszajelzések alapján tudják finomhangolni az alkalmazást, amennyiben szükséges.

 

Jó példa az open source-alapú digitális átalakulásra a BMW müncheni központja, ahol az SAP-környezetben Linux, Hadoop, HANA és OpenStack megoldásokat használnak. A Linuxnak köszönhetően szabadon választhatnak számos különféle x86 platform közül, míg a HANA és a Hadoop hatékonyan működő Big Data infrastruktúrát kínál az SAP használatához. A DevOps modell bevezetéséhez pedig az OpenStack biztosítja a megfelelő rugalmasságot.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Dizájnkiállításon és konyhai szakkiállításon is megmutatja magát a Samsung

A Samsung két milánói eseményen vesz részt idén áprilisban. A vállalat az EuroCucina 2024 konyhai szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Milánói Design Hét Fuorisalone 2024 eseményén rendezett dizájnkiállításán pedig művészileg is megmutatja a látogatóknak a vállalat formatervezési filozófiáját.

2024. április 15. 19:32

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Ez lehet a rohamosan terjeszkedő olcsó kínai webshopok igazi ellenfele

Miközben az olcsó, kevésbé minőségi árut kínáló kínai cégek gőzerővel árasztják el Európát a termékeikkel, egyre többen fordulnak egy új alternatív vásárlás felé. Ez a jelenség a közösségi finanszírozás megjelenése az online vásárlásban, ami a prémium és luxus színvonalat teszi elérhetővé. Az alacsony ár mindkettőben közös, eredményben viszont drasztikusan eltér egymástól a kétfajta vásárlás.

2024. április 15. 17:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09