Biztonságos vezetés a virtuális valósággal
Az ÖAMTC Fahrtechnik és a Samsung VR-alkalmazással segíti a közúti balesetek megelőzését
Az ÖAMTC Fahrtechnik és a Samsung együttműködik a „Samsung Drive” VR-alkalmazás fejlesztésében. A kezdő vezetők a Samsung Gear VR segítségével biztonságos virtuális környezetben tanulhatják meg, hogyan reagáljanak a közúti balesetveszélyre, és egyúttal megtapasztalhatják a helytelen viselkedés drasztikus következményeit.
Az okostelefonok és más eszközök vezetés közbeni zavaró hatása csökkenti az éberséget, így veszélyezteti a vezetőt, az utasokat és a közlekedés többi résztvevőjét. Egy ÖAMTC-tanulmány szerint a járművezetők 76 százaléka nem tud időben megállni egy váratlan akadály előtt, mivel valami más eltereli a figyelmét (2015). Főként a tapasztalatlan, fiatal vezetők tartoznak a veszélyeztetett csoportba. A Samsung és az ÖAMTC Fahrtechnik közösen kifejlesztette a „Samsung Drive” VR-alkalmazást, hogy felhívja a kezdő sofőrök figyelmét erre a kockázatra. A Samsung Gear VR szemüveg segítségével a felhasználók megtapasztalhatják, hogy milyen könnyen balesethelyzetbe kerülhetnek, és szembesülhetnek a lehetséges következményekkel.
Tapasztalati tanulás
Az új VR-technológia rendkívül valósághű 360°-os tartalmat nyújt az utakon előforduló veszélyes helyzetekről is. A Gear VR szemüveget viselve a felhasználó a volán mögött találja magát. Így a tanuló vezetők biztonságos és virtuális környezetben fedezik fel például az okostelefonok figyelemelterelő hatásának veszélyeit.
Gregor Almássy, a Samsung Electronics Austria vállalati marketing és ügyfélszolgálati igazgatója szerint: „Sok minden elmagyarázható elméletben, de vannak olyan helyzetek, amelyeket meg kell tapasztalni a megértéshez. A Gear VR segítségével az emberek intuitívan tanulnak egy adott helyzet tapasztalataiból. A virtuális valóság alkalmazási területei, ahol ez a technológia segíthet az embereken, szinte korlátlanok.”
A Samsung Gear VR-t 2017 nyarától képzési célokra fogják használni az ÖAMTC Fahrtechnik központjaiban zajló kötelező képzések során. Az év során a VR oktatófilmbázisát további témákkal egészítik ki, mint például „vezetés a te szemeddel”, „így nézz át helyesen a vállad fölött” vagy „hogyan nézzünk körül motorozás közben”.
„Szeretnénk a virtuális valóságot minden résztvevőnk számára elérhetővé tenni. Az ÖAMTC Fahrtechnik ezen innovatív és úttörő technológia segítségével hívja fel a figyelmet bizonyos kritikus közúti helyzetekre. Oktatóink útmutatásai alapján a foglalkozásokon a tanulók megtapasztalják, hogy mindössze egyetlen másodpercnyi figyelemelterelés mekkora hatással lehet a féktávolságra” – mondta Franz Schönbauer, az ÖAMTC Fahrtechnik vezérigazgatója.
A virtuális valóság új távlatokat nyit
Az Oculus-szal közösen fejlesztett Gear VR-t a Samsung nem csak szórakoztatási célokra fejlesztette. A 360°-os játékokon, filmeken és koncerteken túl ez a technológia nagyon értékesnek bizonyult fontos területeken, ahogy ezt a Samsung másodszor bizonyította a #BeFearless projektjével. A Gear VR szemüveg könnyen használható a Galaxy S6 és Galaxy S7 család kompatibilis okostelefonjaival tartalom megjelenítésére 2560 x 1440 pixeles Quad HD felbontásban, 96 fokos látómezővel. A beépített érzékelők segítségével a Gear VR a felhasználó fejének mozgását jelentős késedelem nélkül tudja átvinni a virtuális világba, így lélegzetelállító élményt nyújt.
Kapcsolódó cikkek
- A világ első virtuális olimpiai közvetítése a Samsunggal
- A Samsung Exynos processzorai forradalmasítják az Audi információs- és szórakoztatórendszerét
- iOS-kompatibilisek a Samsung legújabb viselhető okoseszközei
- Formatervezéséért és innovációiért is díjazták a Samsungot az idei CES-en
- A Samsung az életminőséget, a munka és a játék élményét javító innovációkat mutatott be a 2017-es CES-en
- Az otthoni szórakozás új korszaka: megérkeztek a Samsung QLED televíziói
- Az Under Armour fitnesz applikációival bővül a Samsung viselhető okoseszközeinek kínálata
- A Samsung NEXT 150 millió dolláros alapot hoz létre új startup vállalkozások támogatására
- Family Hub 2.0 és intelligens beépített háztartási eszközök a CES-en
- A Samsung elhozza a jövő hangtechnikáját
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.