Bankszektor: fiókbezárások, díjemelés és online térnyerés - sajtóközlemény
Mindinkább veszteségessé válnak a lakossági szolgáltatások a bankok számára – mutatta ki az IFUA Horváth & Partners német nyelvterületen végzett felmérése.
A bankok a digitális szolgáltatások elterjesztésével igyekeznek mérsékelni a költségeiket, továbbá fiókbezárásokat és létszámcsökkentést terveznek. Ezzel párhuzamosan egyre fontosabb kérdéssé válik, hogy a megmaradó fiókokat hol kell elhelyezni.
A megkérdezett német, osztrák és svájci bankszakemberek ötöde szerint a lakossági szolgáltatások már ma is veszteséget termelnek. Ezért az ágazat szereplőinek több mint kétharmada fiókbezárásokra készül, ennek mértéke elérheti a 30 százalékot. A válaszadók 70 százalék fölötti arányban terveznek akár 20 százalékos létszámcsökkentést is. (Magyarországon 2008 és 2015 között a bankok 23 százalékkal csökkentették fiókjaik számát, és további fiókbezárásokat terveznek.)
A költségtakarékosság azonban nem elegendő a kívánt eredmény eléréséhez, emiatt a felmérésben résztvevő pénzintézetek kétharmadánál díjemelést is tervbe vettek. Ebből azonban az internetes bankolás kimarad: az érintettek 60 százaléka továbbra is kínál ingyenes online számlavezetést.
A személyes tanácsadás is veszít jelentőségéből, ennek szerepét növekvő arányban veszik át az online, automatizált ajánlatok. Ezek költsége jóval alacsonyabb, és a fiatal, internetszerető ügyfelek számára természetes is. A bankszakemberek 80 százaléka számol azzal, hogy a tanácsadóik egyre inkább videón és telefonon tartják majd a kapcsolatot az ügyfelekkel, illetve chatelnek velük.
„Miközben a bankfiókok száma csökken, egyre fontosabb kérdés, hogy a megmaradó fiókok a lehető legjobb helyen legyenek” – fűzte hozzá az eredményekhez Huba Eörs, az IFUA Horváth & Partners Kft. ügyvezető partnere. A minél megfelelőbb helyszín kiválasztásában geolokációs elemzések segítenek. A következő években a pénzintézetek jelentősen fejleszteni akarják ilyen jellegű kompetenciájukat, és a belső adatok (például ügyfelek lakóhelye, cégek telephelye) mellett számos külső adatot (például közösségi közlekedési útvonalak, más pénzintézetek fiókjainak elhelyezkedése) be akarnak vonni az elemzésükbe.
Új trend, hogy a bankok már nem tekintenek fenyegetésként a FinTech cégekre. A válaszadók több mint 80 százaléka szeretne ezekkel szorosabban együttműködni. Ez mindkét fél számára kedvező, hiszen így a FinTech cégek elérhetik a banki ügyfeleket, a pénzintézetek pedig költségtakarékosan bővíthetik kínálatukat, amivel az ügyfeleik is csak nyerhetnek.
A felmérésről:
Az IFUA Horváth & Partners szakértői Németországban, Ausztriában és Svájcban kérdeztek meg több mint 50 banki felső vezetőt a lakossági szolgáltatások jelenlegi helyzetéről és az elkövetkező években várható változásokról.
Kapcsolódó cikkek
- Ki jár előrébb a digitális világban, a fogyasztó vagy a döntéshozó?
- Dübörög az online szektor
- A munkavállalók harmada sehova sem utazott nyáron
- A nők és a technológia ellentmondásos kapcsolata
- Magyar startup siker: dübörög a netes takarítás közvetítés
- IDC: A sokoldalú multifunkciós készülékek gyökeresen átalakítják a munkafolyamatokat
- Rio 2016: Hogyan védjük meg magunkat az Olimpiához kapcsolódó átverésektől?
- Kiderült: az átlagnál sokkal többet sportolnak a „kockák”
- Megérkezett az Erste MobilBank alkalmazása
- A magyar cégvezetők radikális változásokat várnak a digitalizáció hatására
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.