Múzeumba került Dragon György játékújságíró hagyatéka

forrás: Prím Online, 2016. június 6. 15:22

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) az infokommunikációval foglalkozó szervezetek között egyedülálló tevékenységet folytat a múlt értékeinek megőrzéséért. A Társaság nemcsak az informatika kezdeteinek relikviáit, de a közelmúlt, a személyi számítógép és a videojátékok történetének emlékeit is kutatásra és megőrzésre méltónak tartja.

Ennek jegyében – az örökös, Dragon Ferenc jóvoltából – az NJSZT által fenntartott, világszínvonalú Informatika Történeti Kiállításba került a 2015. január elején, 49 évesen elhunyt Dragon György újságíró hagyatéka. Dragon György az Other Side és a GameStar című lapok szerkesztőjeként és szerzőjeként, a Modem idők / Netidők rádióműsor szakértőjeként, valamint játékfejlesztőként, sci-fi íróként és elektronikus zenék szerzőjeként vált ismertté. A GameStar táboraiban és ismeretterjesztő előadásai révén az informatikával ismerkedő fiatalok egyik kedvelt személyisége volt a fiatalon elhunyt szakember.

 

A számítógépes játékokkal kapcsolatos cikkeit Gyu néven publikáló alkotó rajongott az 1980-as évek számítógépeiért, melyekből egy kisebb gyűjteményt hozott létre. Halála után, 2015-ben a gyűjteményből a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) és a Finta Múzeum rendezett vándorkiállítást, Űrcsilliárdos címmel, utalva Dragon György azonos című regényére.

 

A kiállítás tablósorát és Dragon György hagyatékának néhány kiemelkedő műtárgyát 2016. júniustól Szegeden, az NJSZT Informatika Történeti Kiállításának interaktív videojáték-termében helyeztük el, a Szent-Györgyi Albert Agorában.

 

A teremben, kipróbálható Commodore-64, Nintendo és más, kultikus készülékek között tekinthetők meg Dragon György olyan kedvenc tárgyai, mint a Magyarországon nagyon ritka Dragon-32 (melyet „névrokonaként” szeretett) és a Commodore Amiga Plus, az általa legjobban szeretett Amiga-számítógépcsalád egyik példánya. Vitrinben látható az Abandoned Places című játékprogram, melynek fejlesztésében Dragon György zeneszerzőként vett részt.

 

A hagyatékból összeállított kamarakiállítás az idei év folyamán tekinthető meg. A hagyatékban található további számítógépek, videojátékok, kontrollerek és dokumentációk az NJSZT közreműködésével működő Informatikatörténeti Muzeális Gyűjtemény kollekcióját fogják gyarapítani.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55