A fiatalok nem a szóból, hanem a képből értenek
A ma emberének 13 milliszekundum is elég ahhoz, hogy megértse, mi van egy képen, viszont 8 másodpercnél tovább nem is nagyon lehet lekötni a figyelmét. A millenárisok (1980 és 2000 között születettek) forradalmasítják a munkahelyi kommunikációt: előszeretettel használnak képeket, és az ezek megjelenítését segítő eszközöket gondolataik kifejezésére. Ez a munkaadókat is új kihívás elé állítja.
Egy 2013-as felmérés (Potter, 2013) szerint az emberek olyannyira hozzászoktak a gyors információáramláshoz, hogy mindössze 13 milliszekundum alatt képesek egy kép üzenetét megfejteni. A Statistic Brain saját, a millenáris generáció információfogyasztási szokásait vizsgáló tavalyi kutatása pedig azt állítja: az elmúlt 15 évben az emberi figyelemküszöb 12 másodpercről 8-ra esett vissza. Ez azt jelenti, hogy a közlőnek csupán 8 másodperc áll rendelkezésére, hogy felkeltse egy mai fiatal figyelmét. Ugyancsak ők tanácsolják a cégeknek, hogy gyakrabban alkalmazzanak vizuális eszközöket a munkahelyi kommunikációban, mert ezek sokkal erőteljesebben hatnak a fiatal munkavállalókra.
Ez egybecseng a Potter azon kimutatásával, amely szerint az elmúlt két évben rekord mértékben, 60 százalékkal nőtt az az idő, amit az emberek YouTube videók nézésével töltenek el. A mobil eszközökön a növekedési ütem a 100 százalékot is elérte, így a YouTube videók több mint felét ma már mobil eszközökön tekintik meg az emberek.
A vizualitás előtérbe kerülését jelzi az emberek egymás közötti kommunikációjának megváltozása is. Egy tavalyi kutatás (TalkTalk and Bangor University professor) szerint a britek 62 százaléka állította, hogy gyakrabban használja a smiley jeleket az írott kommunikációban, mint akár két évvel ezelőtt, a 18-25 éveseknek pedig a 72 százaléka nyilatkozott úgy, hogy smiley-kkal könnyebben fejezi ki magát. Az Instagram ma már 400 millió felhasználóval rendelkezik, és minden egyes napon 80 millió fotót osztanak meg ezen a platformon.
Korábbi kutatások is bizonyítják, hogy az Y generáció kommunikációs, információbefogadási szokásai a munkahelyek számára is kihívást jelentenek, hiszen alkalmazkodniuk kell a fiatalok igényeihez, ha magukhoz akarják csábítani és meg akarják tartani őket. 2020-ra minden második munkakereső már az Y generáció tagjai közül kerül ki. Ahhoz, hogy a tehetséges, fiatal munkavállalókat megszerezzék és megtartsák, a cégeknek olyan kollaborációs, az innovációt, a rugalmas munkavégzést és a hatékonyságot elősegítő digitális eszközöket kell a munkavállalók számára rendelkezésre bocsátani, amelyekhez korábban a magánéletben és tanulás közben már hozzászoktak. A Microsoft irodai alkalmazásainak ismerete ma már alapkövetelmény, jól fizető álláshelyet e nélkül nem nagyon lehet találni. Érdemes lehet azonban olyan, a vizualitást előtérbe állító szoftverekhez is hozzáférést biztosítani, mint például a Sway, amelyet a fiatalok előszeretettel használnak ötleteik, mondanivalójuk megjelenítésére. A PwC felmérésében megkérdezett fiatalok 78 százaléka állította azt, hogy ezek az eszközök a munkavégzésüket hatékonyabbá teszik.
Azok a munkaadók, amelyek képesek korszerű munkakörnyezetet biztosítani, nagyobb eséllyel kelthetik fel a fiatal munkavállalók érdeklődését, akik – a Deloitte tanulmánya szerint – jóval elégedettebbek és kevésbé váltanak munkahelyet is, mint azok, akik a csapatmunkát és az innovációt háttérbe szorító munkahelyeken dolgoznak. Másfelől, az az új nézőpont, amit a fiatal munkavállalók bevisznek a cégek életébe, segíthet számukra megszólítani az új technológia használatához hozzászokott fogyasztókat, ügyfeleket, és lépést tartani a technológiai változásokkal.
Kapcsolódó cikkek
- Az iPhone 5 ötödik az elégedettségi listán
- Mire használjuk az okostelefont?
- Utazás mint hasznos időtöltés
- UNICEF és a Telenor folytatja Ébresztő-óra gyermekjogi programját
- Az 1,2 milliárd darabot is elérheti az okostelefonok értékesítése
- Minden ötödik netező táblagépezik
- Hatékonyabb a munkavégzés a korlátlan internet-hozzáféréssel
- A technológiai vívmányok 4-ből 3 embert közelebb hoztak családjukhoz
- Milyenek vagyunk munkánk során mi, magyarok?
- A magyarok többsége szerint a kütyük és a közösségi média ártalmas lehet a párkapcsolatra
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.