Jövőre már a repülőkön is lehet internetezni
Az Inmarsat és a Deutsche Telekom (DT) együttműködése révén jövőre már az európai járatok fedélzetén is lehet műholdas internet, amely először a Lufthansa járatokon lesz elérhető - közölte a három társaság.
A több százmillió eurós beruházás keretében a Deutsche Telekom Európa szerte 300 bázisállomását alakítja át, hogy összekapcsolható legyen az új Inmarsat műholddal.
A hibrid rendszer elsőként a Lufthansa rövid és középtávú járatain üzemel majd, de a DT szerint más légitársaságok számára is elérhető lesz.
A dpa német hírügynökség idézte Carsten Spohrt, a Lufthansa vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy a fedélzeti wifi áráról még nem döntöttek, az egyebek között az igényelt szolgáltatástól, illetve az utas által megtett távolságtól függ.
Andrew Sukawaty, az Inmarsat elnöke világújdonságnak nevezte a hibrid rendszert, amit az Európai Unió összes tagállama használ majd, hozzátéve, hogy 2024-re a cégeknek az európai repülőgép-fedélzeti internet-szolgáltatásból származó bevétele a várakozások szerint eléri a 5,2 milliárd dollárt.
Kapcsolódó cikkek
- Nőtt az internet és a mobiltelefon előfizetések száma
- Bemutatták az internetes jogok nyilatkozatát
- Jövő év végére minden állami iskolában lesz internet
- Cisco: a Föld lakosságának fele internetezik 2019-re
- Leghosszabb útjára készül a Solar Impulse 2
- Wifin keresztül sebezhető az utasszállító gépek rendszere
- Itthon is mosódik a határ tévé és web között
- Ingyenes az internet szegényeknek Törökországban
- Az internet globális rendjéről szerveztek konferenciát Kínában
- Az interneten teszik közzé a tiszteletlen utasok képeit
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.