Az online kiskereskedelem idén várhatóan 16 százalékkal bővül

MTI Sajtóadatbank, 2015. szeptember 2. 12:27

Az idén az első fél évben több mint 16 százalékkal bővült az online kiskereskedelmi forgalom éves összehasonlításban, az előző negyedévhez képest pedig a második negyedévben közel harmadával nagyobb forgalmat értek el kereskedők, így az éves bővülés is elérheti a 16 százalékot a GKI Digital és az Árukereső.hu közös felmérése szerint.

Az online kiskereskedelmi index (OKI) kutatássorozat idei harmadikeljuttatott felmérésébe mintegy 600 áruházat vontak be, a válaszok a vizsgált szektorokra - műszaki cikk, számítástechnika, játék és kultúra, ruházat-sport és divat-kiegészítők, szépség-egészség, otthon-kert - reprezentatívak.
 

A korábbi tájékoztatás szerint a hat legnagyobb szektor 2014-ben több mint 150 milliárd forintos forgalmat ért el, ezzel mintegy 6 százalékos súlyt szerezve saját teljes kiskereskedelmi forgalmukon belül. Az idén az első féléves forgalom elérte a 72 milliárd forintot.
 

Az MTI-nek kedden eljuttatott közleményben kiemelték: az online kereskedők a korábbiaknál pozitívabban értékelték a második negyedévi forgalmat, amelyben a hagyományos boltok vasárnapi zárva tartása is szerepet játszik. Megjegyzik ugyanakkor azt is, hogy a vasárnapi pihenőnap bevezetésétől hosszú távon nem várható nagymértékű forgalomnövekedés, csak kisebb szezonális kiugrásokra számítanak az áruházak.
 

A felmérésben részt vevők a harmadik negyedév kilátásait is optimistán értékelték, igaz, hogy a harmadik negyedévi teljesítmény általában erős, hiszen több szektor számára is a nyár vége, valamint az ősz eleje az egyik fő szezont jelenti a karácsony mellett.
 

A vizsgálatban részt vevők arra számítanak, hogy a magyar gazdaság a következő időszakban stagnál - olvasható a közleményben.
 

 

Kulcsszavak: e-kereskedelem e-commerce

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05