Franciaország elutasította a WikiLeaks alapítójának menedékkérelmét

MTI Sajtóadatbank, 2015. július 5. 09:07

Franciaország pénteken elutasította az ausztrál állampolgárságú Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítójának mnedékkérelmét - közölte a francia elnökség. Assange néhány nappal azután kért menekültstátuszt Franciaországban, hogy a Wikileaks kiszivárogtatott olyan dokumentumokat, amelyekből kiderült, hogy Jacques Chirac és Nicolas Sarkozy korábbi, valamint Francois Hollande jelenlegi francia elnök után is kémkedett 2006 és 2012 között az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA).

ssange három éve Ecuador londoni nagykövetségén tartózkodik.
 

"Julian Assange helyzetére és a jogi bizonyítékokra tekintettel Franciaország nem adhat pozitív választ a kérelmekre" - olvasható az Elysée-palota közleményében.
 

A francia elnökség szerint "Assange helyzete nem jelent azonnali veszélyt". A közlemény arra is emlékeztet, hogy a Wikileaks alapítója ellen európai elfogatóparancs van érvényben. 
 

Assange a francia államfőhöz, Francois Hollande-hoz intézett levélben kért menekültstátuszt Franciaországban. A levelet a Le Monde című napilap péntek délután megjelent számában közölte.
 

Assange ebben "egy, a hivatásos tevékenységei miatt az (amerikai) hatóságok által üldözött és halálosan megfenyegetett újságíróként" írja le magát.
 

"Hivatalosan soha nem vádoltak szabálysértéssel vagy köztörvényes bűncselekeménnyel, sehol a világon, beleértve Svédországot és Nagy-Britanniát is" - hangsúlyozta Assange.
 

A Wikileaks pénteken 44 éves alapítója három éve él bezárva Ecuador londoni nagykövetségén, ahova a svédországi kiadatása elöl menekült be. Svédországban két nő nemi bántalmazással és erőszakkal vádolta meg, de Assange ezt tagadja.
 

Assange néhány nappal azután kért menekültstátuszt Franciaországban, hogy a Wikileaks kiszivárogtatott olyan dokumentumokat, amelyekből kiderült, hogy Jacques Chirac és Nicolas Sarkozy korábbi, valamint Francois Hollande jelenlegi francia elnök után is kémkedett 2006 és 2012 között az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA).

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09