Megnyílt az első európai MakerBot Innovációs Központ
A Milánótól 25 kilométerre, északnyugatra fekvő Cattenao egyetemén (LIUC) június 10-én megnyílt a MakerBot első európai innovációs központja, ahol ezentúl közel 2 ezer diák 20 darab ötödik generációs MakerBot Replicator nyomtatót használhat. A központ fő különlegessége a nyomtatókat összekötő és menedzselő szoftver, amely a piacon egyedülálló. Magyarországon a FreeDee Printing Solutions dolgozik hasonló központok felállításán.
A MakerBot Innovációs Központok olyan, nagyszámú 3D nyomtatóból álló laborok, amelyek arra lettek tervezve, hogy megkönnyítsék az innovációt, növeljék az együttműködést és az őket felállító szervezet versenyképességét. Ilyen központok már Amerika-szerte léteznek például Florida, Maryland és New York állam egyetemein. Az olaszországi nyomtatólabor a megállapodást követően bő egy hónap alatt készült el és a tervek szerint szorosan együtt fog működni az additív technológiák észak-olasz úttörője, a helyi Digitális Gyártólaboratórium SmartUp projektjével. A fejlesztésnek köszönhetően a diákok már a következő tanévtől, akár szimulált startup-környezetben próbálhatják ki 3D-s tervező- és nyomtató képességeiket. Az oktatás mellett természetesen a 3DP termékek és módszerek iránt érdeklődő vállalatoknak szintén komoly segítséget jelenthet az új intézmény.
Az innovációs központok legegyedibb eleme a valamennyi gépet egyetlen rendszerben kezelő, lényegében bármilyen eszközplatformról elérhető központi szoftver, amellyel többek között sorban beállíthatók a nyomtatások, követhetők a gépek statisztikái és a bevételek, kiszűrhetők a hibák és kamerával bárhonnan figyelhető a nyomtatás pillanatnyi állása. Ezek a központosított és skálázható nyomtatólaboratóriumok – gyártóközpontok – felbecsülhetetlen segítséget nyújtanak a K+F+I-ben, a közös ismeretbázis pedig jelentősen növeli az adott cégen és iskolán belüli részlegek együttműködését. A MakerBot Innovációs Központok előnyeiről és technikai megoldásairól további információt a FreeDee oldalán találhatunk.
Az innovációs központok a MakerBot stratégiájának kiemelt részei, a cég vezető beosztású munkatársai minden jelen és jövőbeli intézmény létrehozásában személyesen vesznek részt, és maximálisan támogatják az ilyen jellegű törekvéseket, kezdeményezéseket. Így, amennyiben egy hazai intézmény komolyan fontolgatja egy hasonló labor nyitását, a FreeDee-n kívül a MakerBot regionális vezetőjével is személyes kapcsolatba kerül. Ezzel biztosítják a résztvevők a tökéletes megoldás kialakítását.
Kapcsolódó cikkek
- Innovációs TechShow az Akvárium Klubban
- 3D-nyomtatású alkatrészek az Airbus hajtóművében
- Több ezer látogató kíváncsi a jövő nyomtatási technológiájára az Akváriumban
- Növekszik a magyar 3D nyomtatás piac - újdonságok és nagy nevek a 3D nyomtatás világából
- Szakmai előadások és workshop a háromdimenziós nyomtatásról
- Sugárhajtómű 3D nyomtatással
- Egyre többet költ kutatás-fejlesztésre Kína
- Először nyomtattak sugárhajtóművet
- Pályázat háromdimenziós nyomtatási technológiával készülő műalkotásokra
- Minden hazai vállalkozás indulhat az InnoMax Díjért
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.