Sikeres évet zártak a hazai e-kereskedők

forrás: Prím Online, 2015. június 4. 13:28

Az eNET friss kutatásából kiderül, hogy ismértelten jó évet tudhatnak maguk mögött a haazai e-kereskedők. Minden korábbi várakozásnál magasabb, 273 milliárd forintos nettó forgalom realizálódott a magyarországi e-kiskereskedelmi szektorban 2014-ben. Ez a teljes kiskereskedelmi forgalom 3,7%-a.

Határtalan e-kiskereskedelem

 

Elérve a 273 milliárd forintnyi nettó forgalmat és ezzel folytatva a megszokott trendeket, 2014-ben is jól teljesített a hazai e-kiskereskedelem. A számok kétségkívül biztatóak, hiszen 2013-hoz képest ezúttal is jelentős mértékben, mintegy 26%-kal nőtt az online nettó forgalom. Úgy tűnik, ez a mértékű növekedés az eddigiekhez képest egy még dinamikusabban növekvő pályára állította a hazai e-kiskereskedelem fejlődését. Mindez persze nem meglepő, hiszen egyre másra jelentik be a nagy nemzetközi cégek, hogy Magyarországon is elindítják a webáruházukat.

 

További jó hír az e-kiskereskedelmi szektorban tevékenykedőknek, hogy a teljes hazai kiskereskedelmi forgalomhoz képest is sikerült növekedést elérni, a 2013. évi 3,1%-ról 2014-ben 3,7%-ra tornázták fel a részesedésüket. Még inkább bizakodásra ad okot, hogy az átlagos vásárlói kosárméret szintén erőteljesen növekedett és 2014-ben először átlépte a 10 ezer forintos lélektani határt.

 
 

A készpénz még mindig nyerő

 

Az online vásárlók továbbra is elsősorban a készpénzt részesítik előnyben az interneten rendelt termékek kifizetésekor. A készpénz dominanciája részben a vásárlói preferenciákból adódik, amit vélhetően felerősített a 2014 februárjában bevezetett, havonta legfeljebb 2 részletben 150 ezer forintig terjedő ingyenes készpénzfelvételi lehetőség. Látva a vásárlások összértéke alapján 65%-os utánvét arányt (készpénzes és bankkártyás utánvét), ez egyben azt is jelenti, hogy a vásárlók még mindig főleg akkor szeretnek fizetni a termékért, amikor azt már a kezükben tartják és biztosak lehetnek benne, hogy a pénzükért kapnak is valamit.

 


 

Természetesen az utánvét dominanciája azt is jelenti, hogy a megrendelések kézhezvétele leginkább futárszolgálat segítségével történik, de a személyes átvételi lehetőséget biztosító átvevőhelyek szerepe várhatóan fokozatosan emelkedni fog a jövőben. Itt nem csupán a személyzettel rendelkező partner pontokra kell gondolni, hanem a már hazánkban is gombamód szaporodó csomagautomatákra is, amelyek a hét minden napján 0-24 órában biztosítanak átvételi lehetőséget, mindezzel növelve a vásárlók kényelmét.
 

Vasárnap is

 

Lassan három hónapja többnyire zárt ajtókkal találkozunk, ha vasárnap vásárlásra szánjuk magunkat. A webáruházak azonban továbbra is tárt kapukkal várnak minket. Nem is keseregnek az e-kereskedők, habár a többség nem vár forgalomváltozást a vasárnapi boltbezárások kapcsán, 36%-uk egyértelműen emelkedésre számít. A legnagyobb előny, hogy olyan fogyasztókat is el tudnak csábítani az online áruházak, akik ez idáig csak offline költekeztek. Ennek egyértelmű előnye, hogy ha valaki egyszer kipróbálja az e-vásárlást, akkor könnyen visszatérő online vásárló is lehet belőle.

 

Teljes gőzzel előre

 

Az eddigi tendenciákat látva adódik a kérdés, hogy hol a határ, meddig tartható ez a töretlen fejlődés? Az elmúlt években egymás után vetették meg a lábukat nagy nemzetközi cégek Magyarországon és indították el webáruházaikat. A folyamat közel nem ért véget, az elkövetkező 3-4 évben is lehet erre számítani. A kilátások pozitívak, a növekedés középtávon kitart, és egyelőre úgy tűnik, nincs jele lassuló ütemű növekedésnek. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36