Már a kínai hadsereg is veszélyforrásnak nevezi az internetet

MTI Sajtóadatbank, 2015. május 24. 13:34

Az internet ideológiai csatatérré vált, mely kiváló terepet jelent a “nyugati ellenséges erők” számára akár arra is, hogy forradalmat szítsanak Kínában - állítja a kínai hadsereg hivatalos lapja egy szerkesztőségi cikkében.

A Népi Felszabadító Hadsereg újságja az internetes ideológiai biztonság fenntartásának szükségességére figyelmeztet, a világháló ennek hiányában ugyanis jelentős veszélyek forrásaként szolgálhat a cikkíró szerint. Az internet eszmék csataterévé fejlődött, s aki jobban szabályozni tudja azt, az nyeri a háborút - fogalmaznak a lapban.
 

Ellenséges nyugati erők kisebb számú kínai “ideológiai árulóval” együtt a világhálót használva rossz szándékkal támadják a Kínai Kommunista Pártot, annak alapítóit, hőseit - fogalmaz a cikk, melyet a Csiusi (Igazság Keresése) című központi kiadvány honlapja is átvett. Az emögött álló szándék az, hogy a fent említett csoportok univerzális értékek, alkotmányos demokrácia hirdetésével összezavarják az embereket, végül pedig "színes forradalom" kirobbantásával megbuktassák a fennálló berendezkedést - állította az újság cikkében, a volt szovjet tagköztársaságokban a 2000-es évek elején indult mozgalmakra utalva. Egy rezsim egyik napról a másikra való bukása gyakran az eszmék hosszú távú eróziójának következményeként történik meg - figyelmeztet az írás.
 

A cikk szerint a hadseregnek ma már nem csak a hagyományos csatatereken kell biztosítania a nemzeti szuverenitást és biztonságot, de a politikai és ideológiai biztonságot is védenie kell az internet “láthatatlan csataterén”, s az “online Nagy Fal” barikádjai mögött.
 

Szerdán Hszi Csin-ping kínai elnök is megszólalt a témában, aki úgy fogalmazott: a párttagoknak az új média prominens értelmiségieivel jó kapcsolatokat szükséges ápolniuk, s meg kell győzniük őket a párt vezetésének elfogadásáról, emellett a kibertér megtisztítására kell buzdítaniuk őket.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az LG új tévéivel sosem látott megoldások költöznek a nappaliba

Ha azt gondoltuk volna, hogy a tévék már nem képesek tovább fejlődni, hát tévedtünk. Mesterséges intelligencia, elképesztő grafikus teljesítmény és kábelmentes kialakítás – az LG legújabb televíziói számos felhasználási lehetőséget és minden eddiginél lenyűgözőbb vizuális élményt kínálnak.

2024. április 16. 19:47

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra

A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több generációval újabb platformok játékait tudták sikeresen adaptálni az ősgépre, csúcsra járatva annak képességeit.

2024. április 16. 16:36

Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töretlenül legalább négy órát ülünk a televízió képernyője előtt egy átlagos napon – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből.

2024. április 16. 14:55

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09