A Facebook megnyitotta Internet.org platformját a fejlesztők előtt
A Facebook hivatalosan is elindította Internet-org platformját, melyet már elérhetővé tett a fejlesztők számára is. A lehetőség révén akár 4 milliárd ember is kapcsolatot teremthet egymással.
Mark Zuckerberg, a Facebook feje jelentette be videoüzenetben és hivatalos blogposztjában, hogy a vállalat hétfőn megnyitotta Internet.org platformját a fejlesztők számára, akik itt különféle applikációkat fejleszthetnek.
A platform révén nagyjából 4 milliárd ember számára nyílik lehetőség, hogy internet-hozzáférés nélkül is kapcsolatba léphessenek egymással. Korábban a Internet.rog korlátozott parnerrel és szolgáltatóval dolgozott együtt, mint például a Wikipédia, álláskereső és egészségügyi oldalak, és természetesen a Facebook is köztük volt. A közösségi oldal több vállalattal, köztük a Microsofttal, a Samsunggal és a Qualcommal is partnerségre lépett, hogy a projekt beindulhasson.
Zuckerberg terveit számos kritika érte már, melyek szerint a projekt ötlete ütközik a netsemlegesség elvével. A Facebook feje természetesen visszavágott, és elmondta, ő maga is támogatja a netsemlegességet, viszont fontosnak tartja, hogy az internet olyan területen is elérhető legyen, ahol eddig nem volt biztosított. Ahogyan korábban fogalmazott, az internet-hozzáférés mindenkit megillető jog.
A tervek szerint a jövőben tovább bővítik majd a platformot, és számos országban elérhető lesz. Márciusban Chris Daniels, a projekt alelnöke a Mashable-nek elmondta, hogy a vállat tervei között szerepel, hogy az év végégig 100 országban elérhetővé tegyék az Internet.org-ot.
A program első körben kilenc országban indul útjára: Zambiában, Tanzániában, Kenyában, Ghánában, Kolumbiában, Indiában, Indonéziában, Guatemalában és a Fülöp-szigeteken.
A múlt hónapban, az éves F8 Developer Conference keretében mutatták be napelemes drónjukat, amelynek az lesz majd a feladata, hogy eljuttassák az internetet a szükséges területekre. A pilóta nélküli repülő jármű azóta már befejezte első próbarepülését az Egyesült Királyságban. A Facebook továbbá műholdakon és lézeres technológiákon is munkálkodik, hogy az elmaradott területekre eljuttassák az internetet.
Forrás: Mashable.com; kép: tweaktown.com
Kapcsolódó cikkek
- A közösségi média hálójában
- Instant Article – azonnali hírek a Facebookon
- Mennyit ér egy lojális vásárló szavazata, avagy hol szeretünk online vásárolni?
- Internetet anyák napjára?
- Fejlesztőket vár a Samsung az okosórájához
- Magyar útlevelet és drogot is vásárolt egy robot az internet fekete piacán
- Frissült az Android Wear platform
- Mobilbarát oldalakat preferál a Google kereső
- Az Apple elárulta fejlesztői konferenciájának dátumát
- 100 napig a levegőben a Projekt Loon ballonjai [Videó]
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.