Átláthatóvá teszi a városi utazási szokásokat a Xerox fejlesztése
Naponta millióan szállnak buszra, villamosra, metróra és váltanak jegyet, hogy eljussanak a kiválasztott úti céljukhoz. Ezek alapján rengeteg információ leszűrhető arról, hogy hová mennek egy városon belül a legtöbben, hol érdemes buszállomást építeni, vagy éppen olyan várakozóhelyeket kialakítani, ahol nagy tömegben is elférnek az eső elől menedéket kereső ingázók.
A Xerox-nál megszületett a Mobil Analitikai Platform (MAP) elnevezésű szoftver, amit azzal a céllal alkottak meg, hogy átláthatóbbá tegyék egy – egy nagyváros közlekedésének jellegét, dinamikáját. Az utazási információkat elemző, azokból előrejelzéseket készítő MAP alkalmas arra, hogy a jegyérvényesítések száma, helye, időpontja alapján feltérképezze azt, hogy az egyes járatok milyen zsúfoltsággal közlekednek, hol vár nagy tömeg az érkező járműre, illetve melyik állomáson szállnak ki a legtöbben és a nap mely szakaszában. Ezek az analitikai adatok egyrészt segítenek a közösségi közlekedést működtető társaságoknak abban, hogy a jövőre nézve jobban be tudják osztani a kapacitásokat, illetve az erőforrásokat. Másrészt ezekből az adatokból a városvezetés is profitálhat. Például információt adhat nekik arról, hol érdemes nagyobb parkolókat létrehozni a városba ingázók kényelmesebb kiszolgálása érdekében, vagy milyen bővítéseket érdemes végrehajtani egy – egy állomáson, hogy a várakozók jobban elférjenek, és ne okozzon gondot nagyobb tömeg befogadása sem ezeken a helyeken esőzések alkalmával, vagy más kedvezőtlen időjárási tényező esetén.
A MAP tesztelése jelenleg is tart Ausztráliában, Adelaide-ben. Egy hosszú távú közlekedésfejlesztési terv részeként azt vizsgálják, hogyan lehetne megszervezni a legköltséghatékonyabban, és a legcélravezetőbben a közösségi közlekedés menetrendjét a különböző kerületek közt ingázók szokásai alapján.
Kapcsolódó cikkek
- Intelligens városi szolgáltatásokat vezetnek be Nyíregyházán
- Intelligens városi szolgáltatásokat vezetnek be Nyíregyházán
- A Vonatinfó mobilalkalmazással egyszerűen tájékozódhatnak az utasok
- A Vonatinfó mobilalkalmazással egyszerűen tájékozódhatnak az utasok
- Az UR3 könnyűsúlyú robot a Hungexpón debütál
- Az UR3 könnyűsúlyú robot a Hungexpón debütál
- A Philipstól a Xeroxhoz igazolt Stephen Rusckowski
- A Philipstól a Xeroxhoz igazolt Stephen Rusckowski
- Egyre többet költ kutatás-fejlesztésre Kína
- Egyre többet költ kutatás-fejlesztésre Kína
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.