A Google-kereső veszélyezteti a demokráciát?
A Google-kereső által kiadott találati sorrend jelentősen befolyásolhatja a politikai választások eredményét, ezáltal veszélyezteti a demokráciát - állítja egy amerikai kutató.
Rob Epstein viselkedés- és technológiakutatással foglalkozó intézetében (AIBRT) végzett erre vonatkozó kutatásokat a legutóbbi, 2014 tavaszi indiai általános választások alkalmával, 2150 bizonytalan szavazó közreműködésével.
Az eredmények szerint a vizsgált választók preferenciáját átlagosan 20 százalékkal - egyes csoportokban 60 százalékkal - tolta el valamelyik jelölt javára az, hogy az adott politikus előkelő helyen állt a keresőprogram által kidobott találatok között. Epstein szerint ráadásul 99 százalékuknak fogalma sem volt arról, hogy manipulálták őket.
A kutató az eredmények fényében a politikai választásokkal összefüggő internetes keresés szigorú szabályozását és felügyeletét követelte a hannoveri CeBIT nemzetközi számítógépes vásáron tartott keddi előadásában.
Rob Epstein emlékeztetett arra is, hogy az észak-amerikai vállalatok évente már több mint 20 milliárd dollárt fordítanak arra, hogy optimalizálják termékeik pozícióját a keresőmotorok által kiadott találati listában. A helyezésnek drámai hatása van a keresletre - hangsúlyozta.
A kutató véleményére reagált a Google is, mondván: a keresési eredmények azt tükrözik, ami a neten van. A Google szigorúan védi algoritmusainak sértetlenségét. Az, ha a cég változtatna ezen a hozzáállásán, aláásná a keresési eredményekbe, és a cégbe vetett bizalmat - hangsúlyozta Erős Gábor, a Google szóvivője.
Kapcsolódó cikkek
- GAFA-EU: a háború még csak most kezdődik a tech-óriásokkal
- GAFA-EU: a háború még csak most kezdődik a tech-óriásokkal
- A Google is fizetni fog Spanyolországban
- A Google is fizetni fog Spanyolországban
- Csomagszállító drónflotta kiépítésén dolgozik a Google
- Csomagszállító drónflotta kiépítésén dolgozik a Google
- Nem készültek fel a vállalatok az EU új adatvédelmi irányelvére
- Nem készültek fel a vállalatok az EU új adatvédelmi irányelvére
- Pert indíthat az EU a Google ellen
- Pert indíthat az EU a Google ellen
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.