Az EP határozottabb fellépést sürget az internetes gyermekpornográfia ellen
Az interneten terjedő pedofil tartalmak alaposabb kivizsgálását, az elkövetők bíróság elé állítását, az áldozatok védelmét és az illegális tartalmak eltávolítását szorgalmazta szerdán Strasbourgban elsöprő többséggel megszavazott állásfoglalásában az Európai Parlament (EP).
Az EP határozottabb fellépést szeretne az internetes gyermekpornográf tartalmak ellen. A képviselők felhívták a figyelmet arra, hogy az unió tagországainak több mint fele még nem ültette át jogrendjébe a gyermekpornográfia elleni fellépésről szóló 2011-es uniós irányelvet. Magyarország ezt 2013-ban már megtette.
Az állásfoglalás szerint erre a nemzetközi problémára nemzetközi választ kell adni: országhatárokon átnyúló nyomozásra van szükség, mert a gyermekpornográfia egyszerre sok, eltérő jogrendű országot érint.
Az Europol és a nemzeti bűnüldözési hatóságok kapják meg a szükséges pénzt, emberi erőforrást, nyomozati hatáskört és technikai eszközöket ahhoz, hogy komolyan és eredményesen felderíthessék az elkövetőket, elindíthassák a nyomozást, majd büntetőeljárást kezdeményezzenek - indítványozza az EP.
Az állásfoglalás kitér arra: ki kell fejleszteni azokat a csúcstechnológiájú módszereket, amelyekkel az interneten fellelhető hatalmas mennyiségű gyerekpornográfia feldolgozható, beleértve a szokványos keresőmotorok által nem indexált, becslések szerint a keresők által felkutatható, úgynevezett felszíni internetnél több százszor nagyobb, úgynevezett láthatatlan web tartalmát is.
Gál Kinga fideszes EP-képviselő, a javaslat beterjesztőinek egyike a szavazást követően közleményében azt írta: nemzetközi összefogásra van szükség a gyermekek online szexuális zaklatásának megfékezéséhez, mert a most felnövő nemzedék különösen kitett ennek a bántalmazási formának, amely az internet elterjedésével és a technika fejlődésével egyre könnyebben szedi áldozatait.
A politikus azt is tudatta, hogy emellett az emberi jogok és a demokrácia globális helyzetéről szóló jelentésbe az ő kezdeményezésére került bele a gyermekéhezés és az alultápláltság elleni küzdelem, valamint a hagyományos nemzeti kisebbségek külön fejezetet kaptak a dokumentumban.
A fideszes politikus a legszörnyűbb emberi jogsértésnek nevezte mindazt, ami a közel-keleti keresztényekkel, "köztük asszonyokkal, és gyermekekkel történik, akiket hitükért kínoznak, gyilkolnak meg, taszítanak rabszolgasorba. Ezek a barbár cselekedetek az emberiség elleni bűncselekmények, amelyek semmivel sem igazolhatóak".
Kép: ansa.it
Kapcsolódó cikkek
- A Kaspersky Lab az internetes zaklatásra hívta fel a figyelmet az MWC-n
- A Kaspersky Lab az internetes zaklatásra hívta fel a figyelmet az MWC-n
- Internetbiztonsági kisfilmek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat honlapján
- Internetbiztonsági kisfilmek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat honlapján
- Gyermekek az interneten: tiltás vagy megértés?
- Gyermekek az interneten: tiltás vagy megértés?
- Globális internetszabályozást akar Kína
- Globális internetszabályozást akar Kína
- Ismét gyerekmunka alkalmazásával vádolják a Samsungot és a Lenovo dél-kínai beszállítóját
- Ismét gyerekmunka alkalmazásával vádolják a Samsungot és a Lenovo dél-kínai beszállítóját
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.