71 milliárdos forgalommal zárta a Reddit a 2014-es évet
A Reddit hivatalos blogján tette közzé 2014-es látogatottsági adatait. A számok szerint sikeres évet tudhat magáénak a közösségi híroldal.
A Reddit nem titkolt célja közé tartozik, hogy az „internet kezdőlapja” legyen. Nos, a 2014-es látogatottsági mutatók alapján úgy tűnik, egy lépéssel közelebb került a vágyott álomhoz.
A hivatalos blogposztjukon közölt adatok szerint az elmúlt évben, 2014-ben 71,25 milliárd oldalmegtekintést, 54,9 millió posztot és 535 millió hozzászólást regisztráltak. Az aktív közösségek száma már 8 ezer felett jár, a hivatalos mobilalkalmazásukat pedig 1,6 millióan töltötték le.
A 2013-as adatokkal összevetve nagyobb aktivitás mutatkozott az oldalon. Akkor 56 milliárd oldalmegtekintésről, 40,85 millió posztról és 404,6 millió hozzászólásról számoltak be. Tavaly az egyedi látogatók számát is közölték, mely akkor 731 millióra rúgott. Ez az adat az idei statisztikából azonban hiányzik.
Az Alexa.com látogatottsági mutatóit tekintve – mely a különböző weboldalakat rangsorolja a havi látogatottsági mutatók alapján –, a Reddit világszerte az élvonalban foglal helyet. A legfrissebb adatok szerint a közösségi híroldal a 32. helyen áll.
Forrás: Mashable.com
Kapcsolódó cikkek
- 35-ször értékesebb az Instagram, mint amennyit a Facebook fizetett érte
- Beperelnék az AdBlock Plus gyártóját
- A foodpanda kezében a NetPincér
- Egy orosz malware a WordPress felhasználókat vette célba
- Katy Perry a YouTube 2014-es sztárja
- Technológia a digitális szakadék áthidalásában
- Szám és biztosíték kíséri az árut az online árukövetési rendszerben
- Üzleti titkok kiadása miatt vonul börtönbe egy Apple munkatárs
- Megérkezett a Street View az első arab városba
- A Samsung nem válik meg a mobilrészleg fejétől
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.