A tévénézés még vezet az internetezés előtt Magyarországon
A magyar felnőtt társadalom médiafogyasztásában továbbra is a televízió-használat számít elsődlegesnek, de nőtt az online tartalmak fogyasztásának mennyisége és az internetezésre alkalmas eszközök használata is 2014-ben - derült ki a magyar lakosság médiafogyasztási szokásait és infokommunikációseszköz-ellátottságát vizsgáló felmérésből, amelyet a Kutatópont végzett.
A kutatás eredményei szerint 2014-ben folyamatosan nőtt a technikai szempontból jól felszerelt háztartások aránya: az év végére a magyarországi felnőttek kétharmadának volt lehetősége többféle infokommunikációs eszköz otthoni használatára.
Az okoseszközök aránya folyamatos emelkedést mutatott: míg 2014 első negyedévében minden harmadik, az év végén minden második megkérdezett magyar felnőtt otthonában legalább egyvalakinek volt okostelefonja, tablet az otthonok valamivel több mint tizedében fordult elő, az okostelevíziók magyar otthonokban megtalálható aránya pedig az év végére átlépte az ötszázalékos szintet.
Az infokommunikációs eszközök használatának tekintetében is növekedés mutatkozott: 2014 végén már három 18 éves vagy annál idősebb megkérdezettből ketten interneteztek valamilyen gyakorisággal és minden második magyar felnőtt napi internetezőnek számított.
A bővülés ellenére a kutatás rámutat arra is, hogy továbbra is jelentősek a társadalmi csoportok közötti különbségek és erős hatása van a lakóhely regionális elhelyezkedésének és típusának, az iskolai végzettségnek, valamint az életkornak is. Magyarország középső és nyugati felében továbbra is 5-6 százalékponttal magasabb az internethasználók aránya, mint az ország keleti felében, a települési lejtő szerint azonban ennél jelentősebb különbségek is megfigyelhetők, amelyek alig változtak az év folyamán.
Iskolázottság szempontjából értékelve azt találták, hogy a középfokú végzettségűek háromnegyede internetezik, míg az alapfokú végzettségűek csupán valamivel több mint fele. A 18-29 évesek túlnyomó többsége használja a világhálót, az 50-59 éveseknek is több mint fele internetezik, a 60 év felettiek közül azonban csupán minden harmadik.
Az internethasználat átlagos mennyisége a teljes népességre vetítve hétköznaponként egy-másfél óra, hétvégénként háromnegyed óra körül alakul. A tartalomfogyasztás tekintetében vezető helyen a magyar nyelvű hírportálok olvasását találták a kutatók, minden második magyar felnőtt legalább alkalmanként olvas ilyen tartalmakat, és nagyjából minden harmadik megkérdezett szokott legalább alkalmanként online filmet, videót nézni és internetes fórumokat olvasni. Ennél valamivel kevesebben olvasnak blogokat, töltenek le zenéket vagy filmeket, hallgatnak online rádiót vagy néznek online tévéadásokat.
A vizsgálatok 2000 tagú, országosan reprezentatív mintán készültek, személyes lekérdezéses kérdőív felhasználásával.
Kapcsolódó cikkek
- Sharp: Új, kompakt TV-k hálóba, konyhába
- Ingyenes 4K tartalom jár a Sony 4K Ultra HD TV készülékek mellé
- Miért is jó az ívelt tévé?
- Befellegzett a hagyományos tévézésnek
- Új Toshiba L24-es sorozatú tévék beépített videórögzítővel
- Szeptemberben már megvehetjük a legújabb Sharp AQUOS 3D LED TV-ket
- EISA: hat kategóriában remekelt a Sony
- Ingyenesek a Foci VB hátralévő meccsei a MyTV-n
- Indul az új digitális földfelszíni televíziós hálózat tesztsugárzása
- A teljes Discovery portfólió a UPC Directnél
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.