Franciaországban betiltják az Ubert

MTI Sajtóadatbank, 2014. december 15. 15:47

Franciaország január 1-től betiltja az Uber közösségi utazásmegosztó szolgáltatást, akkor lép ugyanis életbe a taxik tisztességes versenyét szabályozó törvény - jelentette be hétfőn a belügyi szóvivő.

Pierre-Henry Brandet azért beszélt erről az I-Télé hírtelevízióban, mert hétfő hajnalban forgalomlassító tiltakozásba kezdtek a párizsi taxisok a francia fővárosba bevezető útszakaszokon. A repülőterekről a Párizs felé vezető autópályákon mintegy száz taxi foglalta el a sávokat, lépésben haladva a belváros felé. Délutánra terveznek az Invalidusok terére megérkezni, ahol tiltakozó nagygyűlést tartanak.

A három legjelentősebb francia taxisszervezet azért szólította fel blokádra a tagjait, mert a párizsi kereskedelemi bíróság pénteken nem tiltotta be az UberPop mobiltelefonos alkalmazás üzemeltetését, amely a taxisok szerint tisztességtelen versenyben veszi el a bejegyzett taxisoktól a munkát, miután a szolgáltatást nyújtó sofőrökre nem vonatkoznak a taxisokra érvényes szigorú követelmények.

Arra a kérdésre, hogy az alkalmazás a közeljövőben be lesz-e tiltva, a belügyi szóvivő közölte: "Teljes mértékben".

"A kormány által a taxik szabályozására beterjesztett és megszavazott törvény január 1-én lép életbe, és az szigorú lesz az ilyen jellegű vállalatokkal szemben" - tette hozzá Pierre-Henry Brandet.

Az amerikai központú Uber már Európa sok országában jelen van, és munkamódszere már számos helyütt éles tiltakozásokat váltott ki. A szolgáltatás Franciaországban február óta elérhető. A szolgáltatás lényege, hogy a rendszeréhez csatlakozó (hivatásos vagy akár nem hivatásos) autósok és leendő utasaik okostelefonra letölthető alkalmazáson keresztül, közvetlenül találhatnak egymásra, és a viteldíj rendezése is a rendszeren keresztül történik. Az autósok közötti az ilyen jellegű kapcsolat megteremtése két év börtönbüntetéssel és 300 ezer eurós pénzbírsággal lesz sújtható az új jogszabály szerint.

"Nemcsak hogy törvénytelen az ilyen szolgáltatást igénybe venni, hanem a fogyasztók számára veszélyt is jelent" - hívta fel a figyelmet a szóvivő, utalva arra, hogy a sofőrök nem rendelkeznek a megfelelő utasbiztosítással.

Az Uber franciaországi leányvállalatát októberben egyébként 100 ezer eurós pénzbüntetésre ítélték "megtévesztő kereskedelmi gyakorlat miatt". A cég fellebbezett a döntés ellen és folytatta az alkalmazás működtetését.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55