Hazánk részt vesz Ukrajna kibervédelmében
MTI Sajtóadatbank, 2014. december 4. 12:37
Magyarország is részt vesz Ukrajna kiberterének védelmében, amire a NATO mintegy 700 millió dollárt különít el.
A TASZSZ orosz hírügynökség jelentése alapján kedden az AIF.RU hírportál azt közölte, hogy a NATO-kezdeményezést Magyarország mellett Románia és Észtország karolta fel, és ez a három ország adja majd a konkrét támogatást Kijevnek.
Tervek szerint a NATO szakértői készítik fel ukrán kollégáikat és a szervezet látja el megfelelő technikával Kijevet.
Tervek szerint a NATO szakértői készítik fel ukrán kollégáikat és a szervezet látja el megfelelő technikával Kijevet.
Kapcsolódó cikkek
- Feszültségek 2015-ben: az Apple Pay is célpont lesz
- Durvul a kibercsata
- Az eddigi legnagyobb számítógépes biztonsági gyakorlat Európában
- Gyanús kibertevékenységet észleltek a Fehér Ház komputerhálózatán
- Bemutatták a kémszoftvert az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának
- Földönkívüliek segítségével törik fel a számítógépeket
- Új kibervédelmi technológia meghonosítását javasolja a Huawei
- Interpol-Kaspersky kiberbűnözés ellenes együttműködés
- A kormány ötödik harctere az informatikai felhő
- The Intercept: az NSA saját keresőmotort fejlesztett ki, hogy adatait titokban megossza
Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
2024. május 17. 13:10
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
2024. május 3. 19:59