Megnyílt az Infotér Konferencia
Jótékonysági borárveréssel és ifjúságpolitikusok kerekasztal-beszélgetésével kezdődött meg szerdán az 5. Infotér Konferencia Balatonfüreden.
Biró Albert, az Informatika a Társadalomért Egyesület felügyelőbizottsági elnöke elmondta, hogy a háromnapos konferencián kormányzati, vállalati és civil szereplők vitatják meg a szakterület aktuális kérdéseit. Felelevenítette rendezvény elmúlt öt évét, melynek legfontosabb hozadékaként az egymás iránt kialakult bizalmat emelte ki.
A hivatalos megnyitót megelőzően "Mit kínál ma a fiataloknak Magyarország" címmel Böröcz László, a Fidelitas ügyvezető alelnöke, Farkas Gergely, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának elnöke, valamint Szarvas Koppány Bendegúz, a Demokratikus Koalícióval együttműködő Ifjú Demokraták elnöke részvételével rendeztek kerekasztal-beszélgetést. Mindhárman kifejtették véleményüket arról, hogy milyen tényezőket látnak vonzónak a közéletben a fiataloknak.
Szóba kerültek az internetadó elleni tüntetések is. Szarvas Koppány Bendegúz ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: "a fiatalok meghúztak egy vonalat, eddig és ne tovább". Farkas Gergely szerint minden azon múlik, hogy lesz-e folytatás, és a tüntetések adnak-e olyan korosztályos élményt a fiataloknak, mint a 2006-os tüntetések.
Böröcz László szerint hosszú távon nem lesz folytatása a tüntetéseknek, hiszen az októberi tüntetések egy dologra, az internetadóra koncentráltak, és "mivel ebben az ügyben a kérdés lezárult, elfogyott a muníció".
A konferencia első napja jótékonysági borárveréssel zárult a budapesti Tűzoltó utcai gyermekklinika javára. A gálavacsorán 24 kiváló minőségű borra lehetett licitálni.
Kapcsolódó cikkek
- Még két hétig lehet jelölni a Kovács Attila-díjra
- Közös stratégiaalkotás az IVSZ MENTA konferencián
- Kovács Attila-díj 2013: Idén is keresik az információs társadalmat népszerűsítő újságírókat
- Start-up konferenciát és versenyt rendez az IVSZ
- Befektetők előtt bizonyíthatnak a Start-up verseny döntősei
- Infotér - Stratégiai együttműködést ajánlott Szijjártó Péter az infokommunikációs cégeknek
- Infotér - Vályi-Nagy Vilmos: felülvizsgáljuk a késedelmes projekteket
- Infotér - Nélkülözhetetlenek az állami informatikai fejlesztések
- Infotér konferencia 2012
- Infotér: fókuszban az uniós források hatékony felhasználása
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.