Az okosotthonnal a biztosítási díj is csökkenthető

forrás: Prím Online, 2014. szeptember 10. 11:35

Az otthonainkban is egyre terjednek az okos készülékek: internethez kapcsolódó hűtőszekrény, csőtörést vagy betöréses rablást észlelő rendszer, termosztát, szénmonoxid érzékelő, elektronikus ajtózár - számtalan praktikus eszköz segíti, egyszerűsíti a mindennapi életünket. Az okos rendszerek a biztosítók munkáját is segítik, terjedésük a lakásokban csökkenteni fogja biztosítási díjakat, hiszen ezzel a biztosítók kockázata is csökken.

Az okos otthon ma már nem álom, az okos technológia szinte észrevétlenül szövődik be a mindennapjainkba. Az okos otthon megismeri lakója életstílusát, és alkalmazkodik hozzá: tudja mikor kel fel a lakó, s akkor felkapcsolja a villanyt és beindítja a kávéfőzőt. Sőt pro-aktívan alkalmazkodik a lakó igényeihez, például értesíti arról, hogy a hűtőben fogyóban van a tej, és mit kell még vásárolni a tervezett vacsorához. E technológia legtöbb eleme már most rendelkezésre áll, és elterjedése ma még elképzelhetetlen sebességgel történik majd. Nagy-Britanniában jelenleg is számos olyan cég van, amely beépíti a lakásokba az okos technológiát – igaz, még elég borsos áron, és egyre több építőipari cég készíti el eleve e technológia felhasználásával az otthonokat.

Egy nemrégiben Londonban publikált tanulmány az okos otthon technológia fejlődését vizsgálja, különösen abból a szempontból, hogy a biztosítók hogyan tudják majd az ilyen okos otthonokból származó, valós idejű adatokat gyűjteni és a kockázatkezeléshez felhasználni. A tanulmány szerint az okostelefonok és -televíziók olyan felületet hoztak létre, amelyen keresztül az emberek könnyen kapcsolatba léphetnek eszközeikkel, az otthoni, vezeték nélküli internetkapcsolat pedig lehetővé teszi, hogy ezek az eszközök egymással és a külvilággal is kommunikáljanak. Számos olyan eszköz és alkalmazás is terjedőben van, amely a tanulmány szerint komoly lehetőségeket jelenthet a biztosítók számára. A biztosítók szempontjából a legfontosabb a betörés- és rablásjelző rendszer, amely érzékeli az esetleges behatolást, kapcsolatba lép a hatóságokkal, és képet vagy videofelvételt készít a gyanús mozgásról. A tanulmány tizenkét okos eszközt sorol fel, amely közül kilenc már most is rendelkezésre áll. Jelenleg ezek beépítése és rendszerbe kapcsolása lassítja az okos otthonok terjedését, de a tucatnyi okos kütyü már külön-külön is kényelmesebbé teszi az életünket.

Forstner Bertalan, a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának docense a Kossuth Rádió Napközben című műsorában megerősítette: már ma is nagyon sok okos készüléket lehet kapni, a nehézséget egyelőre az okozhatja, hogy ezek a készülékek nem feltétlenül kompatibilisek egymással, összerakásuk pedig szakértelmet igényelhet.

Arra a kérdésre, hogy Magyarországon milyen okos készülékek terjedhet el leginkább, Forstner Bertalan úgy válaszolt, hogy már ma is elérhető áron kaphatók a különböző mozgás- és ajtónyitás érzékelők, illetve szenzorok. Ha például tűz keletkezik a lakásban, a tulajdonos erről sms-t kap, vagy a rendszer felhívja a tűzoltókat. Az újabb, vezeték nélküli eszközök azért is igen népszerűek, mert nem kell hozzá szétvésni a falat, valamint azért, mert ezek valamilyen autonóm energiaforrásról működnek, tehát áramszünet esetén sem állnak le. Időnként természetesen ezek is lemerülnek, karban kell tartani őket, tette hozzá Forstner Bertalan.

Vannak egyszerűen megvalósítható, viszonylag olcsón kivitelezhető fejlesztések is. Egy fali dugaj vagy villanykapcsoló átalakítható távirányítással kapcsolhatóvá, de okos izzót is tehetünk a foglalatba, amely akár a mobiltelefonunkról vezérelhető, vagy a mobilon futó szoftverrel automatizálhatjuk ezeket az eszközöket. A kerti világítás automatikusan lekapcsolódik, ha már nincs rá szükség, de automatizálható a locsoló-berendezés is, sorolta a példákat Forstner Bertalan.

Balla Tamás, a MABISZ Lakásbiztosítási Bizottság elnöke elmondta: az okos rendszerek a biztosítók munkáját is segítik, hiszen mind a biztosítottnak, mind a biztosítónak a kármegelőzés az érdeke. A szakember szerint az okos készülékek terjedése a lakásokban csökkenteni fogja biztosítási díjakat, hiszen ezzel a biztosítók kockázata is csökken. Balla Tamás hozzátette: a lakásokban található mechanikai vagy elektronikus védelmi berendezések esetén ma még nem kedvezményt adnak a biztosítók, hanem magasabb limitig térítik meg a kárt. Ha az okos készülékek megbízhatóan működnek majd, és az lesz a tapasztalat, hogy képesek előre jelezni, vagy akár megelőzni, csökkenteni a kárt, akkor a biztosítók ezt honorálni fogják, fűzte hozzá a MABISZ Lakásbiztosítási Bizottság elnöke.

Forrás: Kossuth Rádió, Napközben / hirado.hu

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55