Jelentősen nőtt az appok száma a Windows Phone áruházban
Tavaly óta majdnem megduplázódott a Windows Phone alkalmazások száma. Az egy évvel ezelőttihez képest jóval több appot tölthetnek le a felhasználók.
A Windows Phone operációs rendszerre elérhető alkalmazások közel sem mutatnak olyan gazdag, változatos képet, mint a két vezető platform, az Android vagy az iOS esetében, ám a WP appok is szépen gyarapodnak.
A Microsoft elmondása szerint már több mint 300 ezer alkalmazás érhető el az áruházban. Ez a szám decemberben még csupán 200 ezerre rúgott. A fejlesztők száma is gyarapodott az elmúlt időszakban, mintegy 50%-kal többen készítenek WP-s applikációkat, mint korábban.
Az alkalmazások között a legfelkapottabbakat is megtalálják a userek. Immáron az Instagram, a Vine is elérhető a platformra. Ám még így is hosszú út áll a Microsoft előtt, mire a lyukakat befoltozza, hiszen többek között a YouTube sem érhető el egyelőre a Windows Phone mobilokra.
Forrás: Engadget.com; Kép: dailytech.com
Kapcsolódó cikkek
- 150 ezer felett az appok száma a Windows Phone áruházban
- Alkalmazásvásárlás mobilegyenlegre, elsőként a Telenornál
- A Szigeten mutatkozik be a „Jeles” gyermek jelnyelvi oktató mobilapp
- Az ApróSéf már iPhone-on is elérhető
- Mobilalkalmazás segíti a látássérültek tájékozódását a San Franciscó-i reptéren
- Android Wear támogatással bővült a Facebook Messenger
- Számolj vissza a Szigetig!
- The Mobile Bay: a mobilról torrentezőkre is gondolt a The Pirate Bay
- Jól muzsikált a Huawei a második negyedévben
- Frissült a Messenger Windows Phone-ra szánt változata
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.