Gátat szabnának a véletlen appon belüli vásárlásoknak
Az EU fontosnak tartja, hogy ne vezessék félre a fogyaszókat
Az Európai Unió tagállamai közös állásfoglalást küldtek az Apple-nek, a Google-nek és az Európai Interaktív Szoftver Szövetségnek az Európai Unió és annak tagállamai annak érdekében, hogy gátat szabjanak a véletlen appon belüli vásárlásoknak, és hangsúlíozzák a fogyaztók megfelelő tájékoztatásának fontosságát.
A közlemény tanúsága szerint az EU és a tagállamok azt kérik a világ legnagyobb appboltjait üzemeltető cégektől és a szövetségtől, hogy az ingyenesként hirdetett appok ne vezessék félre a fogyasztókat a valós költségeket illetően, a játékok pedig ne tartalmazzanak olyan közvetlen felszólítást, amely arra buzdíthat gyermekeket, hogy vásároljanak a játékban, vagy szüleiket vegyék rá erre.
Az állásfoglalás értelmében a fogyasztókat megfelelően tájékoztatni kellene a vásárlások fizetési feltételeiről, és kimondott hozzájárulásuk nélkül, az alapértelmezett beállításokon keresztül nem szabadna tőlük pénzt levonni. A kereskedőknek emellett egy e-mail címet is biztosítaniuk kellene, amelyen keresztül a fogyasztók felvehetik velük a kapcsolatot, ha kérdésük vagy panaszuk van.
„Ez jelentős lépés az európai fogyasztók védelme terén. Különösen az interneten játszó gyerekek szorulnak nagyobb védelemre” – idézi a közlemény Neven Mimica fogyasztóvédelmi biztost.
A tagállamok részéről már rengeteg panasz érkezett amiatt, hogy sok esetben gyerekek úgy vásárolnak appokon keresztül, hogy nincsenek tisztában annak anyagi vonzataival, vagy nem is tudják, hogy éppen vásárolnak, pénzt költenek.
„A bizottság nagyon is támogatja az app-iparágat. Az appon belüli vásárlás legitim üzleti modell, ám kulcsfontosságú, hogy a fejlesztők értsék és tiszteletben tartsák az uniós jogot, mikor új üzleti modellt dolgoznak ki” – emelte ki a digitális területért felelős biztos, Neelie Kroes.
A bizottság közölte: a Google jelezte, hogy változásokat tervez, amelyekkel szeptember végére készül el. Ezek között szerepel majd, hogy az "ingyenes" szót nem lehet majd használni olyan alkalmazásoknál, amelyek appon belüli vásárlást tartalmaznak, továbbá átdolgozzák a fejlesztőknek szánt iránymutatást annak érdekében, hogy ne buzdítsanak közvetlenül vásárlásra. Emellett az applikációkon belüli vásárlás esetében az lesz az alapbeállítás, hogy minden egyes tranzakciót külön jóvá kell majd hagynia a felhasználónak.
Sajnálatának ad hangot ugyanakkor a bizottság, hogy az Apple javaslatot tett ugyan arra, hogy orvosolja a jelzett problémákat, konkrét intézkedéseket mégsem közölt, ahogy azt sem, legkésőbb meddig tervezi rendezni az problémákat.
Kép: supportbiz.com
Kapcsolódó cikkek
- Lemosta a pályáról a foci vb a karácsonyt
- Ingyenesek a Foci VB hátralévő meccsei a MyTV-n
- Androidos nyomtatási alkalmazás az OKI-tól
- Mobilalkalmazás segít eligazodni fogyasztóvédelmi kérdésekben külföldön
- Elkészült a tudatos vásárlást segítő kereskedelmi rendszer
- BlackBerry Blend – ahol a platformok találkoznak [Videó]
- Gyakorlatban is ellenőrzik a mobilszolgáltatókat a roamingdíjak kapcsán
- Idegesítenek a Facebook alkalmazásmeghívók? Van megoldás!
- A Vodafone is csökkenti a roamingdíjakat
- Ingyenes a SwiftKey Android billentyűzet
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).