Elfogadta a szélessávú hálózatokról szóló rendeletet az EP
Elfogadta kedden az Európai Parlament azt az uniós rendeletet, amelynek célja a szélessávú internetes hálózatok kiépítési költségeinek csökkentése.
Herczog Edit szerint a változások jelentős előrelépést hoznak a mostani állapotokhoz képest, ám szerinte így is csak az elfogadható minimumot teljesítik. Közleményében úgy fogalmaz, hogy a hálózatfejlesztés az internet terjesztésének gyenge pontja, az új szabályok révén viszont a hálózatok kiépítése gyorsabbá, olcsóbbá és egyszerűbbé válik majd.
Az új szabályozás értelmében az energetikai, távközlési és közlekedési hálózatok fejlesztését össze kell hangolni, kihasználva a már meglévő és a tervezett infrastruktúrában rejlő szinergia-lehetőségeket - közölte a szocialista EP-képviselő, aki egyúttal figyelmeztet, hogy az infokommunikációs szektor termeli az EU bruttó hazai termék 4,5 százalékát, és a termelékenység javulásának ötödét adja. Ezek az arányok pedig a jövőben előreláthatóan növekedni fognak, ezért az internettől elzárt területek tartós leszakadása fenyeget.
A politikus a vidékfejlesztés leghatékonyabb módját is a szélessávú internethálózatok fejlesztésében látja, és annak veszélyére is felhívja a figyelmet, hogy internetelérés nélkül a vidéken élők másodrendű állampolgárokká válhatnak.
"Nem csak a munkakeresés, de a tanulás és az ügyintézés, az állampolgári jogok gyakorlása is nagyon nehéz korszerű internet-csatlakozás híján" - állapítja meg az MSZP-s EP-képviselő.
Kapcsolódó cikkek
- Gyorsabb netet adnak a szolgáltatók annál, mint amit ígérnek
- Megszavazta az EP a világháló akadálymentesítéséről szóló előterjesztést
- Orbán ígéri, 2018-ra szélessávú internet lesz minden magyar háztartásban
- Tízből hat ember naponta használja az internetet az EU-ban
- Leonidas Kanellos: a szélessávú infrastruktúra fejlesztése a cél Európában
- Négyszáz településen elérhető a szélessávú internet a Köznet projektnek köszönhetően
- Közmeghallgatás az EP-ben az internetes infrastruktúra terjesztéséről
- Több innovációt és digitális készségfejlesztést szorgalmaz Brüsszel az oktatásban
- Olcsóbb és gyorsabb internetet sürgetnek az EU-ban
- Németország a hálózati semlegességet félti Brüsszel távközlési tervezetétől
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.