SAP bevezetés a Hungaropharmánál
Modernizálja ügyfélszolgálati rendszerét a Hungaropharma Zrt. Magyarország legnagyobb gyógyszer-nagykereskedője azért vezeti be az SAP CRM megoldását, hogy magasabb színvonalon tudja kiszolgálni ügyfeleit, és hatékonyabbá tegye telefonos rendelésfelvételét.
A híváskezelő rendszer extrái közé tartozik a „felugró ablak”, melyben a rendelésfelvevők azonnali visszajelzést kapnak, ha a kiemelt vevőjük kért visszahívást, vagy ha a híváslistájukba került általuk végrehajtandó feladat. A másik, a valós idejű monitoring, mellyel nyomon követhető a 35 fős csoport pillanatnyi leterheltsége, és az éppen várakozó hívások száma.
„A bevezetésnek köszönhetően eddig 30%-al növekedett a rendelésfelvétel hatékonysága, és tizedére csökkent a hívások visszakereshetőségének ideje. Reklamáció kivizsgálása esetén pedig komoly segítséget nyújt a magas szintű folyamatnaplózás” -mondta Simon Zoltán, a Hungaropharma Zrt. informatikai igazgatója, az implementáció szakmai irányítója.
A CRM megoldás bevezetését az SAP Hungary Kft. egyik partnercége, az ERP Consulting Zrt. szakemberei végzik. A várhatóan év végén lezáródó, folyamatos átadású implementáció kiegészíti a Hungaropharmánál régóta működő SAP vállalatirányítási rendszert.
Kapcsolódó cikkek
- Több mint 50 új funkció a legújabb verziójú SAP vállalatirányítási rendszerben
- Villámgyors nagyvállalati rendszerek a felhőből
- SAP: HANA újdonságok
- Magyarul is elérhető az SAP legújabb GRC megoldása
- Új, memória alapú SAP alkalmazások
- Microsoft Dynamics CRM Online
- Orosz rakétacégbe csapódott az SAP
- A Fujitsu átfogó IT-infrastruktúra üzemeltetési szolgáltatást indít SAP-hoz
- SAP CRM minden szinten
- A válság túlélésének kódja: CRM
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.