A globális energiapolitika meghatározó szereplői találkoznak Párizsban
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) Kormányzó Tanácsának miniszteri szintű ülésén képviseli Magyarországot 2013. november 19-én, Párizsban. A rendezvényen a szakminiszterek és a legnagyobb energetikai vállalatok elsőszámú vezetői vitatják meg a versenyképesség és klímaváltozás kérdéseit, tárgyalnak a szervezet jövőbeni működésének irányairól.
A Kormányzó Tanács miniszteri ülésén résztvevők a világ energia-előállításának több mint kétharmadát és fogyasztásának több mint négyötödét képviselik. A legutóbbi, 2011-es találkozó óta megjelent számos elemzés és lezajlott politikai konzultáció világossá tette, hogy a világ energiatérképe átalakulóban van. A közös gazdasági és környezetvédelmi kihívások összehangolt, erős felhatalmazáson alapuló intézkedéseket követelnek meg. A nemzetközi együttműködés lépéseit a változó környezet miatt módosuló várakozásokhoz kell igazítani.
A találkozó a plenáris egyeztetés után kerekasztal-beszélgetésekkel és szekcióülésekkel folytatódik. A magyar delegációt a kétnapos program második felében Kovács Pál energiaügyért felelős államtitkár és Mikola István OECD nagykövet vezetik.
A megbeszéléseken a küldöttségek az IEA World Energy Outlook 2013 c. közelmúltban megjelent kiadványának megállapításairól cserélnek eszmét. A globális energiapolitikai előrejelzéseket ismertető kötet közép-európai bemutatóját Fatih Birol, a szervezet vezető közgazdásza részvételével 2013. december 5-én, Budapesten rendezi meg a fejlesztési minisztérium.
Kapcsolódó cikkek
- A Microsoft YouthSpark programja ismét az Álletkertre összpontosít
- A NetIQ Novell SUSE eredményei és tapasztalatai a jogosultságkezelésről
- Nő a kereslet a szélesformátumú nyomatok iránt
- Régi iPhone-ok kreatív, környezettudatos újrahasznosítása
- Védett hálózatok az iskolákban
- Az európai repülőkön is lesz a 3G, LTE hálózat
- Jövő „zöld” városa kezdeményezés a Panasonic közreműködésével
- Két LG készülék kapott E.ON Energiatakarékossági Díjat
- Egyre népszerűbb itthon is a HANA
- A HP NonStop kínálata x86-os platformra is elérhető
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.