Változzunk, hogy változtassunk!
Fenntarthatósági Csúcs 2013
Negyedik alkalommal rendezi meg a Piac & Profit a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozóját. Az idei „Magyar Fenntarthatósági Csúcs” fókuszában az értékváltás szükségessége áll. Esélyünk az élhető világ visszaállítására és megtartására ugyanis valószínűleg csak akkor lesz, ha minél többen változtatjuk meg értékrendünket, gondolkodásunkat.
Milyen erőfeszítéseket teszünk a fenntartható fejlődés érdekében azért, hogy fennmaradjon élhető világunk? 2010 novemberében széles körű társadalmi párbeszéddel indult az Első Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferenciasorozat. Azóta minden év novemberében összegyűlnek tudósok, politikusok, civil szervezetek képviselői és üzletemberek, hogy a kérdésre választ adjanak. A csúcs fővédnökei 2011 óta Láng István akadémikus, a Brundtland Bizottság tagja, László Ervin akadémikus, a Budapest Klub elnöke, világhírű filozófus, író, valamint Juhász Árpád geológus.
A páratlan társadalmi támogatottságot kapó rendezvényen idén Hízó Ferenc, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára mutatja be a fenntartható fejlődés érdekében folyó operatív kormányzati munkát, Faragó Tibor címzetes egyetemi tanár beszél a nemzetközi porondon megjelenő fejlesztési és fenntarthatósági célokról, és Gyulai Iván ökológus jóvoltából szó lesz arról is, hogy vajon a fenntartható fejlődés és a fenntartható gazdasági növekedés megvalósulhat-e együtt. A konferencián a dialógusokban a közönség véleményére, aktív részvételére is számítanak a rendezők.
A találkozóval a Piac & Profitnak nem titkoltan az a célja, hogy a globális, nagy találkozók sorába beillessze a nemzeti párbeszédet, tudatosítva, hogy minden országnak és minden embernek, nekünk magyaroknak is van mit tennünk a globális és helyi negatív folyamatok feltartóztatása és a trendek megváltoztatása érdekében. A tavalyi Magyar Fenntarthatósági Csúcs fókuszában az üzleti szektor felelőssége állt, idén az értékváltás szükségszerűsége kerül a középpontba.
Fő témák:
· Alternatív gazdasági gondolkodásmódok
· A fenntartható fejlődés esélyei hazánkban
· Növekedés kontra fenntarthatóság
· A széndioxid jövője
· A kiszolgáltatottság nélküli ember
· Etikus gazdaság a világ fennmaradásáért
· Hol kezdjük a paradigmaváltást?
· Jó üzlet a környezettudatosság
· Az emberek mentális állapotának okai
Időpont: 2013. november 20. (szerda), 09.00-17.00
Helyszín: Budapest, Danubius Hotel Arena, 14. ker. Ifjúság útja 1-3.
A rendezvényről részletesen itt olvashatnak, és regisztrálhatnak.
Kapcsolódó cikkek
- Így lesz ügyfél a hirdetésből
- A kulcsszó: Multichannel?!
- Digital Hack - Trendek és tanulságok
- Több hajóval több csatornán – két nap múlva SzEK.org konferencia
- A digitális média kihívásait tekinti át a 47 tagállam
- Idén tíz éves hazánk legrangosabb webes szakmai rendezvénye
- App!mobile 2013: szélcsend vagy elemi forradalom?
- Tudomány és innováció konferencia
- Digital Hack: Minden, ami új és digitális a marketingben
- Google vízió: ingyen Wi-Fi 7 milliárd embernek
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.