Felkerült a világhálóra az Itt Magyarul Is mozgalom Kárpátalján
A magyar nyelvet is használó kárpátaljai intézményeket egybegyűjtő honlapot indított a magyar nyelv hivatalos használatának Kárpátalján történő elősegítésére alakult Itt Magyarul Is (IMI) mozgalom Beregszászon.
A mozgalom http://ittmagyarulis.eu címen elérhető honlapja a magyar nyelvű szolgáltatást nyújtó kárpátaljai intézmények, vállalatok, vállalkozások nyilvántartásba vételével olyan adatbázis kiépítésére törekszik, amely széleskörű tájékoztatást nyújt a honlapon regisztrált objektumokról, azok elérhetőségéről.
Az IMI elindítói szerint a kezdeményezés a kisebbségbarátként beharangozott ukrán nyelvtörvény tesztje is lesz Kárpátalján.
Az IMI honlapjának készítője, Tóth Tibor pozsonyi informatikus, a szlovákiai Fontos vagy Polgári Szövetség egyik alapítója az MTI-nek elmondta, hogy a weblap - a jobb tájékozódás végett - térkép alapú, amely járásokra, városokra és falvakra lebontva mutatja a magyar nyelvet is használó kárpátaljai intézményeket. Ezekre kattintva olvasható a róluk szóló részletes információ. A jól áttekinthető és könnyen használható honlapra történő regisztráció is egyszerű - tette hozzá.
Kapcsolódó cikkek
- Interneten szavazhatnak a szolnokiak a Tisza-parti sétány új arculatára
- Internetes szavazás után utcát neveztek el Martfűn a cipőgyár alapítójáról
- Ingyenes online oktatás brit egyetemeken
- Kína központi weblapot nyitott feljelentőknek
- A videojátékok felelős használatában segíti a szülőket egy új honlap
- Közterületi információs terminálok segítik az eligazodást Vácon
- Egyre népszerűbb a Nemzeti Jogszabálytár
- Információs rendszert hoz létre a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal
- Tel-Aviv lesz a világ első digitalizált városa
- Internetes adatbázis Pozsony történelmi utcaneveiről
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.