Az Android készülékek több mint felén már Jelly Bean fut

Czipperer Dia, 2013. november 6. 11:41

Eddig a 2.3 Gingerbread volt a legelterjedtebb Android verzió, azonban most fordult a kocka: a Jelly Bean átvette a vezetést.

A legújabb készülékek már Jelly Bean operációs rendszerrel jelennek meg, és egyre többen frissítik készüléküket az újabb verzióra (amelyik készülék esetében ez a lehetőség adott). Az Android felhasználók többségének készülékén már a Jelly Bean operációs rendszer valamely változata fut.

 

Néhány hónapja a Gingerbread még vezette a listát, azonban a Jelly Bean szépen előretört, olyannyira, hogy a 4.1-es verzió használati aránya is már több (27,3%), mint a Ginherbread verzióké együttvéve (26,3%).

 

A harmadik helyen az Ice Cream Sandwich áll 198,%-kal, majd a 4.2 Jelly Bean követi 12,5%-kal. A Froyo és a Homeycomb olyannnyira sikertelen verziók, hogy még a jelenlegi legfrisebb (a KitKat még csak most jelent meg) verzió, a 4.3-as is lekörözi őket (lásd az ábrán).

 

 

 

Forrás: Techspot.com

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36