Több ezer gyereket oktattak a biztonságosabb internethasználatra
Az elmúlt év során több ezer gyereknek tartottak órákat önkéntes oktatók a biztonságosabb internethasználatról. Az ez iránti igény hatványozottan nőtt az utóbbi években, viszont ezt nagyon nehéz csupán önkéntesek bevonásával lefedni, ezért számos területen erősítésre szorul a rendszer – ez volt a fő konzekvenciája Krasznay Csaba, a HP IT biztonsági szakértője előadásának, melyet a szeptember 25. és 27. között rendezett VII. Nemzetközi Médiakonferencián ismertetett a hallgatósággal.
Előadásában elmondta, hogy Magyarország élenjár a kiberbiztonsági kezdeményezések előmozdításában, és a gyermekvédelem szempontjait is érvényesíti ezen a területen. Ebben európai és magyar szervezetek is segítik a kormány munkáját, amiből vállalatok is kiveszik a részüket, anyagi és emberi erőforrások ráfordításával. A folyamatban kulcsszerepet játszik a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, mely megszervezi az iskolai oktatásokat – hiszen alapvetően az iskolák az ez irányú ismeretek terjesztésének legfontosabb helyszínei -, biztosítja a tananyagot, valamint átadja az önkéntes oktatóknak is az ismereteket. A támogató vállalatok alapvetően az önkéntes oktatók toborzásához járulnak hozzá, de gyakran segítenek a Szolgálatnak a képzésben is. A HP kezdeményezésére 2012. április 1. és 2013. március 31. között 45 tanórát tartottak meg, összesen 2359 gyereknek, de más vállalatok szerepvállalásával együtt ennél is magasabb az elért diákok száma.
A Biztonságosabb Internet program tapasztalatai rendkívül pozitívak: az iskolák nyitottak a lehetőség iránt a gyerekek nagyon érdeklődőek és hasznosnak tartják a megszerzett ismereteket, és jó tapasztalatot jelentenek a foglalkozások az önkéntes oktatók számára is. A rendszer azonban számos nehézséggel küzd, melyek közül az egyik legfontosabb az önkéntes utánpótlás biztosítása.
„Általában az a tapasztalatunk, hogy nagyon lelkesen, örömmel jelentkeznek az önkéntesek az oktatásokra, viszont amikor konkrét felkérés érkezik, akkor nehezen találunk valakit, aki megtartja az órákat. Fontos azonban kiemelni, hogy akik viszont aktívan részt vesznek a munkában, azokra mindig lehet számítani, és rendkívüli hozzáadott értéket képvisel a tevékenységük.” – emelte ki Krasznay Csaba az egyik legfontosabb tapasztalatot. Az akadozó önkéntes-utánpótlás viszont csak az egyike a jelentkező problémáknak. Nehéz ugyanis a földrajzi lefedettséget biztosítani országszerte, valamint több munkahely esetében kérdéses az önkéntes munka adminisztrációja is.
Ezzel kapcsolatban Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke elmondta: „Valóban jelentkeznek az említett nehézségek, ennek ellenére abban mindannyian egyetértünk, hogy a program eredményes, és nagyon fontos szerepet tölt be a gyermekek védelmében. Hosszú távon azt reméljük, hogy a programban használt oktatási anyag az alaptanterv részét fogja képezni. Ez nagyon fontos, ha nem akarjuk, hogy a biztonságosabb internethasználatra vonatkozó ismeretek véletlenszerűen és fakultatív módon kerüljenek el a gyerekekhez.”
Krasznay Csaba előadásában a jövőben elvégzendő feladatokra is kitért. Véleménye szerint a Szolgálatnak egyrészt át kellene formálnia az önkéntes programot, tovább kellene fejlesztenie az oktatók képzését, és hatékonyabban kellene/lehetne felhívnia az iskolák figyelmét a lehetőségre. Emellett a támogató szervezetekre is sok feladat vár: fejleszteniük kell az önkéntes programjaikat, többek között az önkéntes munka nagyobb mértékű támogatásával és a belső ösztönzők kidolgozásával.
Kapcsolódó cikkek
- Előadások a média és az internet veszélyeiről és azok kiküszöböléséről
- H95 Bűvösvölgy: évente tízezer diákot várnak az új médiaértés központba
- Több innovációt és digitális készségfejlesztést szorgalmaz Brüsszel az oktatásban
- Ingyenes online oktatás brit egyetemeken
- Óvodások kommunikációs eszközhasználatát vizsgáló dolgozatot díjazott a Magyar Telekom
- Közösségi oldalak: Ha nyár, akkor betörés
- A vezetés közbeni SMS-ezés veszélyeire figyelmeztet Werner Herzog új dokumentumfilmje
- Átvágás a nyeremény klíma
- Elutasítja a brit tervet az internetes tartalmak szűrésére az EBESZ illetékese
- A britek törvényben korlátoznák gyerekekkel kapcsolatos tiltott tartalmak elérését
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.