Elhárították a hibát a Gmailben
A Google tegnap megerősítette, hogy gondok merültek fel a Gmailnél: késtek az üzenetek, és a mellékletek letöltése is problémás volt. Mára sikerült orvosolni a problémát.
Tegnap több felhasználónál is előfordulhatott, hogy korábbi emailek érkeztek a Gmail postaládába, valamint az is előfordulhat, hogy az új emaileket nem kapták meg azonnal. A mellékletek feltöltésénél is érzékelhető volt, hogy valami nincs rendben. A Google tegnap úgy nyilatkozott, hogy valóban problémákat tapasztaltak a platformnál, amelyet már vizsgálnak.
Ezt azonban nem minden felhasználó tapasztalhatta, először csupán 0,024 százalékuknál, majd nagyjából a userek felénél jelentkezett. A Gmail szerviz oldalán olvashatjuk, hogy tegnap estére 50% alá csökkent ez a szám.
Ma hajnalban azt írták az oldalon, hogy tudták, hogy a problémát orvosolni kell, és munkatársak folyamatosan dolgoztak rajta. Az adatok alapján tegnap az üzenetek 29,1%-a érkezett meg késve a postaládákba, az átlagos késési idő pedig 2,6 másodperc volt, ám egyes leveleknél ez kitolódhatott.
Mostanra sikerült megoldani a problémát: az üzenetküldés és a mellékletek csatolása is már normálisan működik. Bár először már estére ígérték a hiba elhárítását, hajnalra sikerült csak teljesen megoldani.
A Gmail csapat tájékoztatta a felhasználókat, hogy ez a hiba egy funkciók működésére nem volt hatással.
Forrás: Google.com, Mashable.com
Kapcsolódó cikkek
- Megújult Quickoffice Androidon és iOS-en
- Léon Foucault előtt tiszteleg a Google
- Vetélytársra akadt a Google?
- Hamarosan a Machu Picchut is feltérképezheti a Street View
- A világörökség bányája a Street View-on
- A Moto X gyáregysége a Google utcanézetén
- Jövőre nyit Google Glass alkalmazás áruháza
- A Nestlé csokijáról nevezik el az új Androidot
- A Yahoo forgalma megelőzte a Google-ét
- A Google többet tud rólad, mint az állam
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.